2008. szeptember 12.

Lehetőségek tárháza

A Colosseum az életem

Professzionális szolgáltatásokkal, mérsékelt, elérhető árakon áll a sportolni kívánók, a fogyni vágyók, illetve a mozgásszervi betegségben szenvedők szolgálatában már évek óta az Ady Endre utcai Welness Colosseum. Az ország egyik legkomolyabb edzőtermében a személyi trénerek magas szakértelemmel, egyénre szabottan segítenek gyermekeknek, idősebbeknek és - egyedülálló módon - mozgássérülteknek egyaránt kondíciójuk megőrzésében, illetve szükség esetén rehabilitációjukban.

A 2005-ben nyílt Welness Colosseum egy kolosszális sportközpont, ahol közel 1200 négyzetméteres alapterületen, Magyarországon, sőt Európában is egyedi terem-elrendezéssel és felszereltséggel várják a mozogni vágyókat. A közel 110 éves, patinás, ám a modern kor minden elvárásának megfelelő épületkomplexumban különböző sportok közül választhatnak az érdeklődők.

Az 54 méter hosszú és körülbelül 8 méter széles rehabilitációs és kondicionáló teremben 60 eszköz várja a sportolni vágyókat a legkomolyabb izomfejlesztő, illetve kondicionáló gépektől a számítógéppel vezérelt futópadig, melyet úgy állítottak össze, hogy a mozgássérültek is használhassák.

A komplexum másik fő tevékenysége a torna, melynek 14 fajtáját próbálhatják ki a látogatók. Az épület egyik büszkeségében, a 150 négyzetméteres tornateremben (karate dojo), a baba és gyermektornák mellett, az egyéni és csoportos alakformáló, a súlyzós zsírégető, a gyógytorna, a nyújtó, lazító gerinctorna, a klasszikus aerobic, az aerobic mix, az aerodance, a fit ball, valamint a nippon zengo (japán torna) közül választhatnak a mozogni kívánók. Ezen kívül rendszeres foglalkozásokon vesznek részt a sportlétesítményben a gondozási központ ellátottjai is, akik adottságaikhoz mérten, szakember irányításával végzik a mozgáskoordinációt és erőnlétet fejlesztő gyakorlatokat.

Szintén a komplexumban található a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség központi edzőterme, itt kerül sor heti három alkalommal a kyokushin karate edzésekre is, melyet a tulajdonos vezet. Brezovai Sándor négy danos mester 1982 óta tanulja és oktatja ezt a japán harcművészetet. Versenyzői pályafutása alatt válogatottként bejárta egész Európát, illetve a világ számos pontjára is eljutott és külföldön szerzett tapasztalatai alapján nyitotta meg előbb 1992-ben a Tiger Fitness Centrumot, majd hosszú évek szakszerű munkájának köszönhetően a Welness Colosseumot. A rehabilitációs sportkomplexum szolgáltatásai a nyitás óta eltelt három év alatt is folyamatosan bővültek többek között olyan páratlan lehetőségekkel, mint az orvosi felügyelettel, állapotfelméréssel és egészségügyi vizsgálattal összekötött, mozgásra alapozott fogyókúra, melyhez az edzők, Gáspárné Edina és Brezovai Sándor külön összeállított 90 napos étrendet is ajánlanak. A diéta végére 25-30 kilogrammos fogyást garantálnak azok számára, akik betartják az előírásokat. Mint elmondták, ha nem érik el ezt az eredményt, akkor visszafizetik a fogyókúrára költött pénzt.

A sportcentrum megtervezésénél és kialakításánál figyelmet fordítottak arra is, hogy megfelelő színvonalú és hangulatú helyen pihenjenek az edzések után a Wel-ness Colosseumban sportolók. Erre a célra az épület aulájában, a trópusi növényekkel ellátott szökőkút mellett egy elegáns kávézót alakítottak ki. Itt mindenki vásárolhat különböző sportitalokat és vitaminokat, akár a Colosseum visszajáró vendégeként, vagy csak a szolgáltatásokkal ismerkedő látogatóként érkezik a kolosszális méretű, a testedzéssel kapcsolatos lehetőségek széles skáláját kínáló létesítménybe.

A Colosseumban folyó munkáról a jövőben rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat.

Cseh-Lakos