Küzdelem az önrendelkezés visszaszerzéséért

Száz éve - Megalakult a görögkeleti magyar egyház (III.)

A görög bérház (Az 1960-as évek végén lebontották)

A román püspöki adminisztrátor erőszakos és törvénytelen intézkedéseivel szemben a szentesi egyházközség félreállított görög származású elöljárói - Gyuricza Szilárd főgondnok és Gyuricza István egyházi jegyző - tehetetlennek bizonyultak. Csupán annyit léphettek, hogy a sorozatos jogsértések ügyében 1902 szeptemberében panaszos beadványt juttattak el báró Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Ezt követően - ősi jogaikra hivatkozva - megtagadták a lelkészlakként is szolgáló, a templom szomszédságában nem régen felépült úgynevezett görög bérház (görög udvar) elhagyását, valamint az egyházi iratok átadását. Az adminisztrátor bosszantására lelakatolták a paplak kertje és a templom közötti átjárót, így a megbízott lelkész csak némi kerülővel juthatott be a templomba. Lukucia Mihály nyomban megtette a szükséges ellenintézkedéseket: rendőrségi közreműködéssel eltávolíttatta a kertkapu lakatját, a két Gyuricza ellen pedig kilakoltatási pert indított a Szentesi Járásbíróságon.

Közben a terjedelmes panaszos beadvány megérkezett a minisztériumba. Ennek bevezetőjében előadták, hogy több mint 200 évvel ezelőtt a Szentesen megtelepedett görög kereskedők, illetve azoknak utódai, körülbelül 1724-ben megalakították a szentesi görögkeleti görög egyházközséget. (Mint látható, az egyházalapítás időpontjának kezdetét 60 évvel korábbra tették a dokumentálható 1784-es dátumnál.) "Az egyház fenntartására alapítványokat tettek, templomot építtettek saját erejükből és filléreikből; fenntartották és fenntartják ma is a szentesi görögkeleti görög egyházat, mely szertartási nyelvében görög, de annak egyházfenntartó görög hívei testestől-lelkestől magyarok; a bevándorolt görög kereskedők ivadékai magyar hazafiakká formálódtak. Az egyházközséget megalkotó eleink, valamint azoknak utódai is magyar hazafiságuk megőrzése mellett fenntartották az egyházközség görög jellegét, saját maguk választották papjaikat, s kezelték, gyarapították egyházközségi vagyonukat és alapítványaikat. És ezen joguk gyakorlatában soha meg nem akadályoztattak" - folytatódott a beadvány. A továbbiakban kitértek az ősi autonóm jogaikat megerősítő 1868: IX. tc. rendelkezéseire, illetve az ezeket figyelmen kívül hagyó, időközben megszaporodott román (oláh) származású hívek jogellenes igényeire. Ezzel kapcsolatban nyomatékosan hangsúlyozták, hogy: "Ezen oláh juhpásztorok és azoknak utódai egyházközségünk fenntartásához, a fundatiók alapításához soha egy krajczárral nem járultak és ma sem járulnak, s miután egyházi terheket nem viseltek és nem viselnek, nagyon természetesen jogokat sem gyakoroltak, s egyházközségünknek nem is tagjai voltak, csak isteni tiszteletünkön megtűrettek."

A beadvány készítői elpanaszolták még, hogy amíg az egyházuknak voltak tekintélyes tagjai, mint a Harisok és Hadzsyak, akik a szavukat szükség esetén fel merték emelni, - addig az aradi román püspökség respektálta a szentesi egyházközség jogait, abba bele nem avatkozott. Ma azonban, midőn a szentesi görögkeleti egyház görög hívei egyszerű, szerény emberek, kiknek se bátorságuk, se súlyuk nincs, hogy jogaikat megvédelmezhessék az illetéktelen támadásoktól, máskép áll a helyzet, mert "az aradi román püspökség merészséget vett arra, hogy a szentesi görögkeleti görög egyház szépen felszaporodott egyházi vagyonát magához kaparintsa, - az egyházi vagyon és alapítványok kezelését a görögök kezéből hatalmi presszióval kiragadja, - a hazafias görög egyházat román egyházzá átgubóztassa, és majdan őseink által alapított, s általunk szerencsével gyümölcsöztetett egyházvagyonunkat, nemzetiségi aspirációk fölsegélésére és kielégíthetésére fordíthassa, minden jog és igazság ellenére." Az elkövetkezőkben részletesen taglalták a Szentesre küldött román adminisztrátor törvénytipró eljárását, kérve a minisztert, hogy sérelmeik kivizsgálására rendeljen ki egy kormánybiztost.

Évekig tartó hivatali vizsgálódás vette kezdetét. A közbejött kormányválság miatt, az új kultuszminiszter (Berzeviczy Albert) csak 1904 decemberében küldte le Szentesre a megbízottját, Tost Gyula miniszteri tanácsos, közalapítványi királyi ügyigazgató személyében. A kormánybiztos beható kutatásokat végzett az Országos Levéltárban és Csongrád vármegye levéltárában, majd a helyszíni vizsgálat során meghallgatta az érintetteket. A feltárt dokumentumok és elbeszélések alapján megállapította, hogy a szentesi görögkeleti egyház az aradi görögkeleti püspökség fennhatósága alatt állott és áll, de az egyházközség egészen 1902-ig maga kezelte egyházi alapítványait és egyéb vagyonát; maga önállóan intézte egyházközségi ügyeit. Megállapította továbbá, hogy az egyházban a szertartási nyelv kezdetben a görög volt, a későbbiekben a püspök nemzetiségének megfelelően hol szerb, hol román. Ugyanakkor belügyeikben a kezelési nyelv kezdetben a görög, később főleg a magyar, és ma is az. A kormánybiztosi jelentés leszögezte, hogy úgy az egyházalapítók, mint a később csatlakozott hívek valamennyien magyarok, azok is akarnak maradni, és azt szeretnék, hogy a prédikáció nyelve is magyar legyen. Végezetül megállapította, hogy az egyházközség eddigi szervezetének és jogállásának megváltoztatására, átszervezésére az aradi püspökségnek nem volt sem jogcíme, sem jogalapja. A kormánybiztosi jelentés alapján a kultuszminiszter 1905. március 29-én kelt leiratában törvénytelennek nyilvánította a román püspökség eljárását, és az 1902. évi átszervezést megsemmisítette; egyben utasította az érintetteket, hogy térjenek vissza az 1868: IX. tc. által megerősített gyakorlathoz. E kedvező döntéssel azonban még nem ért véget a szentesi görögkeletiek kálváriája.

(Folytatjuk)

Labádi Lajos