Gyönyörködtető művészet

Utcai tárlatokon maga árulja festményeit

Szabadiskolában kezdett el festeni tanulni, azt mondja, valamelyest autodidakta is volt, művészettörténetet illegálisan hallgatott egy egyetemen. Később hivatalossá is tette tanulmányait. A festészettel gyerekkorától tart a kapcsolata, festőművész unokatestvére vezette be annak rejtelmeibe, de festő volt az anyai nagyapja is. Őt már nem ismerhette személyesen, csak a munkájával találkozhatott.

Sziklay Sándor nem készült festőnek. Írt, folyóiratokban publikált, verseket mondott, szöveges szerepeket játszott statisztaként szülővárosában, a debreceni Csokonai Színházban. Festett és rajzolt is persze, de nem igazán tudott választani közülük. Azt mond- ja, nem ő választotta a festészetet, hanem a festészet választotta őt. Hittel vallja: valamilyen belső kényszer késztette ebbe az irányba.

- Valamikor 1966 körül vettem igazán komolyan a munkámat, s írtam a festményre, hogy 1. Azóta számozom a műveimet. Már 2 ezer fölött járok, bár tudom, így, ötvenéves múltra visszatekintve, ez nem nagy szám. És hát ebben benne van közel 300 megsemmisített munka, amelyekkel utólag nem voltam megelégedve. A megmaradt közel 1800 képből 6-800 grafika - mondja.

Képeiről nyilvántartást vezet. Sorolja: több mint 150 festménye külföldi tulajdonban van. Aztán a 80-as években olyan dolgot művelt, ami szokatlan Magyarországon: kivitte a képeit az utcára. Vitatkoznánk, de nagyon is határozottan állítja, miszerint ő az egyetlen magyar festő, aki a saját műveivel nem szégyell kiállni az utcán. - Sokan rangon alulinak tartják, számomra napi kapcsolatot jelent a közönséggel - mondja.

Példaképekre terelődik a szó. - Nekem minden jó festő kedvencem. Furcsán hangzik ez egy öregember szájából: lelkesedésük, tisztánlátásuk révén olykor a pályakezdőket is közéjük sorolom. Nem vagyok irigy, ha valaki jót csinál, lehet az profi, vagy akár amatőr, ha valaki jó képet fest, akkor az engem lelkesít.

Sokféle stílusban, sokféle témát választva játszok, mint a gyerekek - hangoztatja témaválasztás, stílus dolgában. Vallja, a képzőművészet elsődleges feladata a gyönyörködtetés. Ezenkívül nem ismerek kötelező dolgokat.

Érdekes módon került Szentesre. Szülővárosához lakás, azon felül érzelmi és lelki kötődés fűzi. Azonban érdekképviselet dolgában pályakezdése óta pesti festőnek számítja magát. Egészen addig, amíg nyugdíjas nem lett. Különböző funkciókat bíztak rá, galériákban tevékenykedett, képek zsűrizésében vett részt. Azután hazaköltözött. Debrecenben műteremhez is jutott, azonban - mint mondja - gyökeret verni nem tudott.

- Elkezdtem strigulázni, hogy hol van legtöbb képem az országban. Érdekes módon Szentesen 83 festményem lógott különböző magánlakások falain. Akkor, úgy gondoltam, hogy eltöltök itt egy kis időt. Ez volt 2000-ben. Aztán megszerettem a várost, számomra olyan, mint egy kis Párizs, jól érzem itt magam. Szép házak, utcák. Aztán itt ragadtam, ma már szentesi festőnek mondhatom magam.

A Paletta Alkotókört vezeti. Pályakezdők, 15 éve dolgozó festők találhatóak a csoportban. Legfőképpen amatőrök. Másfél éve alakultak, négy kiállításuk volt eddig. - Kérésük arra irányult, hogy tanítsam őket festeni, az enyém: hogy ellássam őket tanácsokkal - mondja.

Néhány pesti galéria tagjaként tisztelte a festőt, külföldön is megfordult gyakran, így szabadúszónak vallja magát. Szentesen először a főtéri Galéria mutatta be a képeit. A Világörökség napján 2004-ben a festményeiből nyílt kiállítás a Hortobágyon. Alkotásai állandó kiállítás keretében a Petőfi utcai Galéria Kávéház és Étterem falain láthatóak. - Ha a festményeimet dicsérik, azt mondom, nem az én érdemem. A tehetséget a Jóisten adja, a festéket a boltban veszem, nekem csak annyi a dolgom, hogy fogjam az ecset végét - jelenti ki jellegzetes Sziklays mosollyal az arcán. Ami akár az ars poeticájának is megfelelne.

A Csongrád Megyei Közgyűlés június 19-i ülésén úgy döntött, ő kapja a megyei művészeti alkotói díjat. Az elismerést nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án Ópusztaszeren veheti át.

Lovas József