András és Péter beszélget. Nem az a két bibliai, hanem két mai. Az egyik politikai elemző, a másik újságíró. Beszélgetésük fináléját sikerült videokazettára vennem. Sietek megírni róla a beszámolót, nehogy kiessek hatása alól. Mert bevallom: nagyon megütötte a szívemet, amit láttam és hallottam. Tehát kezdem is.
Hosszasan elemzik a mai magyar belpolitikai helyzetet. A kérdések és a feleletek szép nyugodt hangnemben követik egymást. Azt is mondhatnám: úriemberek társalgását volt alkalmam figyelemmel kísérni, amire ma ritkán adódik lehetőségem.
A beszélgetés vége felé András olyan sejtéseinek ad hangot, melyektől Péter is láthatóan elkomorodott, pedig az ilyesmi ritkán látható a sok mindenhez szokott újságírók arcán. De hát e sejtések igazában nem tűnhettek neki csupán ok nélküli balsejtelmeknek.
Végül is megkérdezte Andrástól nagyon komolyan: ha így állnak a dolgok, akkor véleménye szerint "mi lesz Magyarországgal?"
Andrást szinte zavarba ejtette a kérdés, és zavarában bal kezével elkezdte vakarni a bal halántékát. Majd némi szünet után azt mondta: "költői kérdés." Majd kisvártatva így fejezte be a beszélgetést: "Szerintem az az első, hogy ezt mindenki feltegye magának."
Hát én, mint tapasztalhatja a kedves olvasó, szót fogadok eme ajánlatnak, s közreadom, hogy segítségemmel is minél többeknek adjak lehetőséget arra, hogy megtegyék ami az első.
De ha az az első, hogy mindenkit - mindennél jobban - az érdekeljen: "mi lesz Magyarországgal?", akkor kiszáll belőlem a remény. Petőfi, Vörösmarty, Ady, Radnóti, József Attila népe napjainkban csak az elfogyasztható dolgok világában érzi jól magát. Komolyan csak pártokban tud gondolkodni, de ott sem eszmék mentén, hanem csak divatba jött ábrázatok alapján: "ez tetszik nekem, azt meg utálom."
Mikor e beszámolómat írom, emlékezetemben felcsendülnek Erkel Ferenc Bánk bánjának kétségbe esett szavai megrontott feleségéhez, Melindához: "Melinda, mi lesz veled?"
Hát bizony ahhoz, hogy e kérdés szívbe markolóan őszinte legyen, ahhoz tényleg sok magyarnak le kellene "tyúkszárnyait" sasszárnyakra cserélnie! De ez már maga volna a szükséges felszabadulásnak nem első lépése, hanem már beteljesedése. Már az is valami volna, ha időnként meg tudnánk mondani: miért érdemes vakarni a halántékunkat.
A bibliai András azzal dicsekedett Péternek, hogy látta az Urat. A mai Andrások meg tudják-e élni, hogy ezt harsonázzák a mai Pétereknek: "Rátaláltunk az eszünkre!"
Vági László