Vidovics két élete

Ott van, ahol a dolgok történnek

A Közéleti Kávéház márciusi vendége Vidovics Ferenc fotóriporter volt. Az előző meghívott, Bertók Róbert kérésére avatta be eseménydús életébe, és foglalkozásának kulisszatitkaiba a jelenlévőket.

A város fotókrónikása nem tagadta meg önmagát: fényképezőgépével a nyakában érkezett, s meg is örökítette hallgatóságát. A Petőfi cukrászda vezetője, Horváth Zoltán a bevezetőben elmondta: reméli, egy órára sikerül leültetnie a száguldó riportert. Végül is másfél óra lett belőle, addig mesélt Feri az életéről. Ez az élet pedig megfogalmazása szerint két részből áll: az órásmesterségből és a fényből. Mindenkinek azt ajánlja, életüket úgy éljék le, hogy legyen mire emlékezniük.

- Nekem van mire - mondta mosolyogva. A "Köztéri" iskolába járt, ahol alsó tagozaton Törőcsik tanító néni, majd a felsőben Bovatsek tanárnő szerettette meg vele a matematikát. A reál érdeklődésű fiú egy gimnáziumi szakkörben látta meg, milyen szépségeket rejt a számítástechnika. A Pollákba került, s első évben megvette első számítógépét. Szülei nevelését dicséri, hogy minden gépéért meg kellett dolgoznia. Órás apja ölében játszott vekkerórákkal, emlékezett vissza.

Az ifjúsági házban működő Bandisco fényeit is kezelte évekig, a diszkóhoz köthető első újságja, a POFON. A vicces, és a fiatalok körében rendkívül népszerű lapba apja és öccse is gyártották a poénokat.

Közben a fővárosban kitanulta az órásmesterséget, piros bizonyítványt kapott. Mellette megmaradt az éjszakai élet, a diszkózás, amit egy idő után Pesten, a SOTE klubjában folytatott. Rákász Béla lemezlovasnak köszönhette a lehetőséget, aki felfigyelt arra, hogy Vidó sajátos koreográfiára kezelte a fényeket a diszkóban. Az RTL Klub műsoraihoz és reklámfilmekhez vezetett az útja világosítóként - a kapcsolatok máig működnek. Már ekkor felfedezte, hogy ő valahogy mindig odakerül, ahol történik valami.

Kiadványok, szórólapok tervezését is nagy kedvvel csinálta, azonban egyszer csak elfogyott a képgyűjteménye. Ekkor már hozzá lehetett jutni digitális fotómasinákhoz, megvette az elsőt. Így magának tudta készíteni a plakátokhoz felhasznált képeket. Megmutatta volt tanárának, s Tímár Ferenc adott neki tárhelyet a szerverén. Az első képgalériából idővel internetes magazin lett, Szentesi Mozaik néven, melynek Vidó a szerkesztője, s képanyagát is ő készíti.

Az órásságot szünetelteti, de nem hagyja abba. Mint mondta, mindenkinek órásnak kellene mennie, hiszen a szakma precizitásra, hibakeresésre tanít.

A fotós elárulta: otthon is megérzi, ha történik valami, s elindul a városba. Hallgatja a szirénát, s már sportot űz abból, utoléri-e a tűzoltókat. Balesetet nem szeret fényképezni, s mentők után nem megy, csak a tűzoltókat követi. Akkor veszi elő gépét, ha ők már elvégezték munkájukat, s ilyenkor beállított illusztrációkat fotóz.

Bevallja, a tükörreflexes gép sokat levesz a válláról. Szabadságot ad neki, ugyanakkor elvész a fotózás művészete. Amikor az Alföldi Fotószalonon elnyerte a MAFOSZ plakettjét, a kérdésre, mi kell a jó képhez, azt találta válaszolni: 95 százalék szerencse, 4 százalék akkumulátor. Ezzel aztán meg is döbbentette a fotóművészeket.

Felfedező alkatnak tartja magát, olyasmit szeret csinálni, ami még nem volt. A Mozaik kétmilliomodik látogatónál tart, ezért a fórum után most ismét újdonságra készül a szerkesztője, ám a nagy dobásról még nem árult el semmit. Az új keresésére állítása szerint a nagymamája inspirálta, aki mindig kérdezett, s mindig rátapintott a hibákra. "Ő mit kérdezne?" - így áll hozzá Vidó a dolgokhoz. Kiállításain is mindig mást mutat be, érezzék az emberek, hogy az élet változatos.

Beszélt 3 hónapos kisfiáról is. Ferike nem borította fel életvitelét, mivel azt szerinte már csak harmonizálni lehet.

D. J.