2007. november 30.

A Kaméleon zenéjére ropták a katonák

November 23-án rendezték meg a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj által szervezett Műszaki bált Szentesen. Mintegy 150 fő vett részt a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében, ahol a meghívott díszvendégek között volt Tömböl László mérnök altábornagy a MH Összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka, valamint Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő.

Az alakulat parancsnokának, Nyers József mérnök ezredesnek a megnyitója után, Tömböl László mondott pohárköszöntő beszédet. - Az idén sok feladat hárult a zászlóaljra, mely jelentősen megterhelte a személyi állományt. A feladatokat azonban sikeresen megoldották és teljesítették az elvárt követelményeket. Ezek után a bál a kikapcsolódásról, a megérdemelt szórakozásról szól - fejezte be szavait az altábornagy.

A megnyitó után a Honvéd Együttes két művésze adott elő operett slágereket. Vacsora után a helyi Szilver tánciskola mutatta be színvonalas műsorát. A standard és latin amerikai táncokat bemutató táncosok méltán vívták ki a közönség vastapsát. A báli hangulatról a hódmezővásárhelyi Kaméleon zenekar gondoskodott. A szerencsésebbek az értékes tombolatárgyak közül vihettek haza nagyon szép nyereményeket.

Az est kellemes hangulatban telt, amelyen a jelenlévők, a baráti társaságok kötetlen beszélgetésével, a kikapcsolódással és természetesen tánccal szórakoztak.

Juhász László szds.