2007. november 30.

Sztrájkolnak. az utasok!!!

Felszólítok minden jó érzésű, alkalmanként vonattal közlekedő magyar állampolgárt, hogy ne tűrjük tovább a MÁV szolgáltatási színvonalának (?) csökkenését! Már csak az utasok sztrájkja kényszerítheti ki, hogy végre, egyszer európai színvonalra emelkedjen a személyszállítás.

Kevés olyan magyar állampolgár él e kis hazában, akinek legalább egy rémtörténetbe illő kalandja ne akadt volna a vonatozása során. Alapesetek: fűtés nélkül közlekedő kocsik a leghidegebb napokon. Ilyenkor megindul a népvándorlás kocsiról, kocsira és megállapítható: másutt sem jobb a helyzet.

Ennek ellenkezője is roppant vicces! Olyan szauna-minőségű meleg fogadja az utasokat a kupéban, hogy súrolja az elviselhetőség határát. Először megindul a vetkőző-hadművelet. Ez időnként igen látványos eredményt hozhat! A meleg persze fokozódik! Néhány utas az aerodinamikai ismereteit kamatoztatja: az ablakok és az ajtók nyílásainak változó szabályozásával. Ezzel a felső testünk kihűlés közeli állapotba kerül, a fűtőtest közeli lábunk pedig táncra perdül a forró hangulattól.

Ma is látom azt a fiatal anyukát, aki két pici gyerekkel vállalta a veszélyt és vonatra szállt. Könnyed lábmozdulatokkal igyekezett az ülések közötti hulladékot azok alá eltávolítani, miután a kicsik szorgos gyűjtőmunkájuk eredményeként már néhány gyanús tárgyat begyűjtöttek.

Kedves Utastársaim! Kérdezték már meg a peronon posztoló MÁV egyenruhában tartózkodó személytől: vajon melyik vágányról indul a vonatunk - Ki van írva! - csattant a kedves válasz. Ebben már az is benne volt, nemcsak írni nem tud a pasas, de még olvasni sem!

Valóban: a vonaton karcsú kis tábla jelzi, honnan hova tart a szerelvény. Igen ám, de ezt a táblát a személyzet akkor hozza magával és illeszti a leffentyűkre, amikor ő is felszáll és már indulhatunk is. Sokan ismerik a lassító üzemmenetet. A késésnek persze mindig van jól magyarázható indoka. A sínek állapota, műszaki hiba, azért késünk, mert nem indultunk időben (?) A Budapest és Szeged között közlekedő úgynevezett gyorsvonat 25 percet késett Félegyházáig. A szentesi "természetesen" nem várta meg. Alig két órával később már busszal Szentesre értek a MÁV "kedves" utasai.

Még lenne két tucat történetem, de nem ez a lényeg! Javaslom, a MÁV dolgozóit vigyék el - esetleg vonattal - például Franciaországba. Vonatozzanak kicsit! Megtudják, mikor vezethetjük be nálunk az eurót! Még azt is, hogy miért!?

Azt csak lábujjhegyen állva merem csak elmesélni, hogy a Japánban Oszaka és Tokió közötti vonat, jó húsz évvel ezelőtt hat percet késett! A legnagyobb példányszámú japán újság a címoldalon, öles betűkkel adott hírt a példátlan eseményről! A vasúti hálózat főnöke másnap beadta a felmondását.

Utastársaim! Sztrájkra hívok mindenkit! Arra gondoltam: először csak néhány óráig nem utazunk. Egyszerűen nem vesszük igénybe a szolgáltatásokat. Ha sikeres, de eredménytelen lesz a tiltakozás, akkor esetleg néhány napig, vagy egy-két hétig ne utazzunk! A végén még kiderülhet: nem is hiányzik senkinek sem a vasúti személyszállítás. A gyerekek felvilágosítására pedig nosztalgia vonatot indítanak.

Kedves nem utazók! Ezennel megalakítom a MUSZ-t! A Magyar Utazók Szövetségét. Csak olyan személyek jelentkezését várom, aki egyetért a céljainkkal!

A leendő sztrájkbizottság elnöke:
Kruzslicz Pál