2007. október 19.

Sporttal az egészségért

Az ötven év felettiek is lehetnek fittek

Sikeres pályázatot nyújtott be a Szentes Kistérség Többcélú Társulás, a Települési Önkormányzatok Kistérségi Szenior Sport-Aktív Életmód program megvalósításában történő együttműködésre. Ennek keretében a következő három hónapban Szegvár és Szentes időskorú lakosságát asztaliteniszezni, tornázni, tollaslabdázni, kerékpározni vagy éppen íjászkodni hívják a szervezők, vagyis a szegvári Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény és a szentesi Életjel KKSE.

A több hetes programon belül a pályázat a kistérség településeire kiterjedő, széleskörű kezdeményezésekhez nyújt anyagi segítséget, amelyek ösztönzik az 50 év feletti korosztály fizikai aktivitását. Ezzel pedig elősegítik az egészséges életmód attitűdrendszerének kialakulását, és a szenior szabadidősport területi megerősödését.

A Szentes Kistérség Több-célú Társulás egy helyi és egy szegvári programmal pályázott. Szegváron az érdeklődőket az aquafittnesz-szel, a tekével, és szakképzett gyógytornász segítségével a tornával szeretnék megismertetni, valamint lehetőséget adnak arra, hogy mentálhigiénés tréningeken is részt vegyenek. Az érdeklődők erről bővebb információt a szegvári gondozási központban kaphatnak.

A másik lehetőség, az Életjel KKSE dinamikus programsorozata elsősorban az idősebb korosztálynak szól. Itt lehetőség nyílik arra, hogy a lakosok minden szerdán 18 és 19 óra között a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban asztaliteniszezzenek, tollaslabdázzanak, alkalmanként kézilabdázzanak és focizzanak, esetleg íjászkodjanak. Mindezek mellett a program szerves részét képezik az aktív élet-módhoz kapcsolódó klubfoglalkozások is. Mentálhigiénés tréningeken, filmvetítéseken, élménybeszámolókon vehetnek részt a vállalkozó kedvűek, és megismerkedhetnek a tradicionális magyar íjakkal és azok használatával, valamint beszélgetéseken keresztül a szenior sportolók életpályájáról is kapnak információkat. A programsorozat egyik legérdekesebb eseményének a "Gördülő generációk - Együtt a cél felé" elnevezésű kerékpárút ígérkezik, melyek során a nagyszülőket és unokáikat várják a Dózsa-ház elé, hogy szakképzett túravezetővel barangolják be és ismerjék meg a környék rejtett természeti kincseit. Bővebb információt és részletes programot kaphatnak a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok portáján.