Aranygyűrűs műszerész

Amikor kezdtem, még rend volt a szakmában

Szűcs Lajos 1946-ban került föl Pestre. Egy kisipari műhelyben tanulta a műszerész szakmát. Ott is lett segéd 1949-ben. Egy évig dolgozott a fővárosban, azután hazajött Szentesre. Az építőiparban helyezkedett el, ahol egy másik szakmával ismerkedett: a vasbetonszereléssel. Majd amikor a vállalat végzett a szentesi munkájával, az egész céget áthelyezte Marcaliba. Onnan 1952-ben behívták katonának, 3 évig szolgált. Amikor leszerelt, visszajött ugyan Szentesre, szinte csak átutazóban, mivel útja Vásárhelyre vezetett. Ott a téglagyárban karbantartóként dolgozott '56-ig. Az októberi események oda is begyűrűztek, a forradalom reá is nagy hatással volt, aminek meg lett az eredménye: kirúgták az állásából. A következő évben kiváltotta az ipart.

Annak is megvan a története.

- A műszerész szakmát tanultam, azt szerettem meg - meséli. - Nem akartam elmenni se Pestre, se vidékre, sehova se. Több okom volt rá, az egyik az, hogy '57-ben megnősültem, meg aztán a szüleim is itt éltek Szentesen. Jöttünk hazafelé Vásárhelyről, a kocsiban velünk utazott dr. B. Nagy Zoltán, a Csongrád Megyei Ipartestület akkori főnöke. Beszélgettünk, mondom, a fene egye meg, hát nem kirúgtak az állásomból! Munkát kell keresnem. Most nősültem meg. Azt mondja: Lajos, váltsd ki az ipart. Mondom: Zolikám, nekem egy kalapácsom sincsen. Kérjél kölcsön, válaszolta. Nem sokat gondolkodhattam a sorsomon, '57. február 19-én kiváltottam az ipart.

- Mennyiben volt más a szakma akkor, mint most?

- Akkortájt sok műszerész dolgozott a városban, sok volt a kerékpár is. Motor lényegesen kevesebb. Pataki, Badár, Berkes, Zsinóros, Tekulics, sorolom emlékezetből a műszerész iparosokat. Munka is volt bőven, nem úgy, mint most, ma már egyre kevesebben hozzák el járművüket javíttatni. Azelőtt Pannónia meg Danúvia volt, Berva meg Panni robogó, és néhány BMW szaladgált az utakon. Mára bejöttek az új motorok, robogók. Behozták ezeket az olcsó kínai kerékpárokat, szépek, mutatósak ugyan, de. nem hívják semminek se. És ami nagyon lényeges régebben egységes árak voltak a szolgáltatásban.

- Most úgy néz ki, hogy ismét fellendül a kerékpárjavítás.

- Nem egészen. Az embereknek nincs pénzük, akinek meg van, az autóval jár. Kerékpárjavító sok van, közöttük sok a kontár, és kalap alatt dolgoznak, hogy ne kelljen adót fizetni. Elég nagy az adóteher. Nekem ugyan már nem, mert nyugdíjas vagyok, de a fiatalabbakat agyonsújtják adóval.

- Ötven éve dolgozik a szakmában. A nemrégen megtartott iparosgyűlésen a kisipari- és vállalkozói munkájáért arany emlékgyűrűt kapott. Hogyan emlékszik az elmúlt évekre?

- Ötven év nagyon hosszú idő. Amikor kezdtem, még rend volt a szakmában. És kötelező volt a szakmai vizsga. Vizsgáznom kellett hegesztésből, és le kellett tennem a mestervizsgát, hogy dolgozhassak. Megszabták, hány iparos lehet a városban és mekkora távolságon belül dolgozhat. Hogy legyen nekik munkájuk. Példát is mondok: velem szemben nyitott egy bolt, az még hagyján, de műhelye is van, és kerékpárt javítanak. A Rákóczi utcában egymással szemben két gumis van. Egymástól vették el a munkát. Régen ilyen esetben ki sem adták az engedélyt, most meg. Azt csinálnak, amit akarnak.

Lovas József