Vérbeli újságíró és remek novellista

100 éve hunyt el Békefi Antal

Békefi Antal (1858-1907)

Kevesen tudják, hogy volt olyan időszak, amikor szentesi származású zsurnaliszták határozták meg a szegedi újságírást. Közülük 2004-ben megemlékeztünk Kulinyi Zsigmondról (1854-1905), aki 1878 nyarán részt vett a Szegedi Napló megindításában, majd hamarosan a lap főmunkatársa, felelős szerkesztője (1884-1899), utóbb főszerkesztője (1899-1905) lett. Róla írta Lengyel András jeles szegedi irodalomtörténész, hogy: "A lap tényleges irányítója, arculatának meghatározója e korszakban elsődlegesen Kulinyi volt. Az ő közgazdasági és politikai tájékozottsága, publicisztikai képessége ideális lapvezérré tette." Mellette működött a szintén szentesi kötődésű Bánfalvi Lajos, Pilcz Mór, Békefi Antal, majd valamivel később Farkas Antal. Arról a lapról van szó, amely munkatársai közé sorolhatta Mikszáth Kálmánt, Tömörkény Istvánt, Gárdonyi Gézát és Móra Ferencet.

Halálának száz éves évfordulóján ezúttal Békefi Antal íróra és lapszerkesztőre emlékezünk, akinek munkássága szintén összeforrt a Szegedi Naplóval.

Szentesi izraelita családban született 1858. szeptember 1-jén; Kann Nathanként anyakönyvezték. (A lexikonokban a születési dátuma tévesen szerepel!) Szülei Kann Ignác Lipót kereskedő, aki Kecskemétről származott, és az óbudai illetőségű Back Rozália. A család hamarosan Szegedre költözött, így a gyermek az elemi iskoláit már feltehetően itt végezte. 1871-75 között a szegedi főreáltanoda tanulója; neve az iskolai anyakönyvben már Kann Antalként szerepel. A reáliskolát elhagyva, 1875 őszén a fővárosban beiratkozott az országos Színészeti Tanoda operai osztályába, s az első évet el is végezte. Fiatalon jelentkező tüdőbaja miatt azonban nem folytathatta tanulmányait. (A művészeti pályára készülve kezdte használni a Békeffy nevet.)

Tizenévesen kezdett írogatni; első próbálkozásai Gelléri Mór lapjában, a Szegedi Néplapban jelentek meg B-y A-l szignóval. Az 1879. évi nagyárvíz miatt felköltözött Budapestre, és a Független Hírlap belső munkatársa lett. (Tárcáit ekkoriban Bolygó álnéven írta.) 1880 tavaszán visszatért Szegedre, és a városi számvevőség tisztviselője lett. A hivatali munka mellett tagja volt a műkedvelő színtársulatnak, és versei, novellái jelentek meg a Magyarország és a Nagyvilágban, valamint a Szegedi Híradóban.

Kulinyi Zsigmond 1881. június végén földijét, Bikefit kérte fel, hogy írjon tudósítást egy robbanási esetről, amely fél Szegedet megrázkódtatta. Békefi készséggel eleget tett a megbízásnak, és kimerítő beszámolót írt a szenzációs esetről. "Ez volt a riport bevonulása a Szegedi Naplóba, illetve a szegedi sajtóba" - állapította meg utóbb Móra Ferenc. Békefi Antalt nyomban a Napló belső munkatársává fogadták. Ezzel összefüggésben írta 1904-ben Móra: "A Napló vezetőségének mindig éles szeme volt a munkatársak megválasztásában. Békefiben is vérbeli újságírót nyertek, akit felhasználhattak a cikkírástól a báli tudósításig mindenre. Írt tárcákat, csinos romantikus történeteket könnyed tollal, verseket meleg szívvel - és csinált riportot azzal az elevenséggel és ügyességgel, melyre csak születni lehet."

A nevét 1884-ben hivatalosan is Békefi Antalra változtatta. Munkássága elismeréseként 1887-ben főmunkatárssá léptették elő. Rendkívül termékeny; tárcáit, novelláit a fővárosi lapok (Or-szág-Világ, Pesti Hírlap) is szívesen átveszik. (Leggyakrabban használt álnevei: Toncsi, Fidél, Rió.) Elbeszélései utóbb önálló kötetekben is megjelentek: Bíró előtt (1886), Sötét idők (1887), Szegény ördögök (1889), Napról-napra (1890), Egy vitéz csendőrtiszt (1893), A Kálvárián (1894), A kis regényhősnő (1895), Az asszony ítél (1897), Betyárok (1897), Egy kis batisztruha és más történetek (1899), Az életből (1904). Az "Eltörött a hegedűm." kezdetű verséből Dankó Pista gyönyörű, örökzöld nótát írt.

1989-ben megnősült, feleségül vette a szegedi színház szép és tehetséges színésznőjét, Kü-kemezey Vilmát (1864-1891), akitől fiú gyermeke született (Békeffy Lász-ló, a későbbi színész, jeles kabarészerző és konferanszié), de felesége belehalt a szülésbe. (1903-ban újból megházasodott, nőül vette Barcsay Gizellát.)

Az 1890-es években már tekintélyes embernek számított Szegeden. Lengyel Andrástól tudjuk, hogy a Szegedi Naplónál Kulinyi Zsigmond mögött ő lett a második ember, s bár "csak" főmunkatárs, a lapot mindinkább ő csinálta. Instruálta, témával, hírekkel látta el kollégáit. 1899. okt. 1-jén formálisan is ő lett a Napló felelős szerkesztője, a lap legfőbb megújítója, zsurnalisztikai nagykorúsítója. (1906-ban betegsége miatt lemondott.)

Halmozott teendői mellett kiterjedt társadalmi életet élt. Ő volt a Dugonics Társaság létrehozásának egyik mozgatója, majd 1892-es alakulása után főtitkára. Emellett a Lloyd Társulat titkára, városi képviselő, a helyi Függetlenségi és 48-as Párt alelnöke, a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének egyik alapítója (1896), majd alelnöke, a városi iskolaszék, színügyi bizottság tagja. stb.

A pályatársak 1905 tavaszán még együtt ünnepelték Kulinyi Zsigmond és Békefi Antal negyedszázados újságírói munkásságát, egy-egy díszalbummal ismerve el érdemeiket. 1905 júniusában Békefi mondta a búcsúbeszédet a kedves földi, barát, munkatárs, Kulinyi Zsigmond fölött. Hamarosan azonban ő is fekvőbeteg lett, operációkon esett át, szanatóriumokban töltötte utolsó hónapjait. Tüdőbaja gyógyíthatatlannak bizonyult; hoszszan elnyúló szenvedés után, 1907. október 2-án elragadta a halál. Szeged városa érdemei elismeréséül díszsírhelyet jelölt ki számára. A Bajai úti református temetőben alussza örök álmát, a főkaputól néhány lépésnyire.

Labádi Lajos