Fogyva gyarapodás

Gyakran gondolok a szentesi találkozókra. Évenként egyszer, amikor közel a nyár vége összejövünk, mi szülőhelyünkről eltávozottak. Ebben az a szép, hogy Szentes fejlődéséről új tényekről hallunk, sőt megnézhetünk bizonyítékokat is a gyönyörűen felújított egykori megyeházától a régmúltra emlékeztető Petőfi szállóig, s tovább.

A tervek, a kilátások szintén ígéretesek. Azzal együtt, hogy a város fiatalodik: részint az itt születőkkel, részint a környékről ide költözőkkel, ha lassan is - nő a lélekszám. Sokat jelent a bejelentés, hogy itt lesz a déli országrész egészségügyi bázisa helikopter állomással - hírek szerint - a kórház területén.

Öröm látni a gyarapodás jeleit. A helység vezetése Szirbik Imre polgármesterrel az élen, jó kezekben van. Úgy láttam a találkozón, és helybeli rokonok, jó ismerősök véleményét is hallván, hogy Szentes nem kicsinyített mása pártpolitikai értelemben az országnak. Itt jól együtt élnek a különböző nézetűek. Nyugodtan jöhet ide akárhonnét a jóindulatú, akár munkát keresni, akár vállalkozni.

Nem hallgathatom el azt az érzésemet sem, hogy gyérül is szülővárosom: eltávoznak az öregek, s a más tájakra elszakadtak létszáma is csökken. Ez is természetes. Ígéretes lelki, érzelmi, szellemi úti csomaggal, rakott "tarisznyával" keltünk útra hajdanában. Személyesen fél évszázadnál is régebben. Ám a szülőváros többnyire mindig megszólított. Mint most is. Köszönet érte a távolból. Szinte nincs olyan hely országunkban, ahol egy-egy szentesi ne élne. Budapest, Szeged, Debrecen, dunántúli helyek szerepelnek a listán. Kár is lenne szomorkodni amiatt, hogy e téren is fogyatkozunk. Még jó, hogy az ilyen listát félre téve a jóízű szentesi sült-főtt, a házi étkek meg a paradicsom művészek csodái jókedvre derítik az esetleg szomorkodót is. Kivált, ha még jó itóka is jut. Mint a Négyesi László utcai Lajos meggybora. (Még szerencse, hogy - ha nem is egykönnyen - kitaláltam családi segítséggel a buszpályaudvarra. Pedig egyre szívesebben maradtam volna még.)

Nagyon szívesen elmondom, hogy jól esett legalább egy napot elidőzni a szülővárosban. Szomorúan gondolok azokra, akik távol maradtak. Csak üzentek, mint Kis Béla túl a Dunáról, mint büszke hajóskapitány, hogy ".valami betegség letepert." Gyógyulj meg kapitány! Jövőre várunk.

Kaczúr István