2007. augusztus 31.

Teljesített feladat

Probléma nélkül zajlott le a budapesti esemény

Idén is a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj állományának katonái biztosították a Budapesten megrendezett Red Bull Air Race gyorsasági repülőverseny technikai feltételeit, hátterét. A szentesi katonák már napokkal az ünnepi rendezvénysorozat előtt, augusztus 8-án reggel vagoníroztak a szentesi vasútállomáson, hiszen több feladat várt még rájuk a helyszínen.

- Augusztus 9-én érkezett meg a 113 fős csapat és a 95 darab technikai eszköz a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj angyalföldi kikötőjébe. Itt a vízre tettük a pontonokat, a tolóhajókat, és összeszereltünk hat darab 100 tonnás kompot, illetve még egy darab 120 tonnás kompot is, mely később helikopter-leszállóként szolgált a rendezvényen. Majd napokon keresztül gyakoroltunk a Duna kijelölt szakaszán, a pontonelemeket leúsztatva a folyó Parlament előtti szakaszára - tájékoztatta lapunkat Horváth Zoltán főhadnagy, aki parancsnok-helyettesként volt jelen a pontonok felszerelésénél és helyreállításánál. A főhadnagy elmondta, hogy a Red Bull Air Race csapata is gyakorolt, s a katonák segítségével minden nap kipróbálták az akadály-bólyák felfújását, leeresztését, s pontra állítását azon a szakaszon, ahol később versenyeztek a pilóták.

Pontosan miből állt a katonák gyakorlása, kérdeztem Horváth Zoltántól, aki részletesen válaszolt: - A gyakorlás arról szólt, hogy precízen pontra állítottuk a pontonelemeket, oda, ahová a szervezőbizottság a helyüket kijelölte. Majd rögzítettük őket, hogy ne mozogjanak se a szél, se a folyam sodrásának hatására. A technikai eszközöket már felkészítettük Szentesen, s így Budapesten ezek szerelésével, javításával már nem kellett foglalkoznunk. Augusztus 17-ig, a pontonelemek összeszerelése, előkészítése, majd a Duna Parlament előtti szakaszára történő leúsztatása volt a feladatunk. Augusztus 17-től, minden nap mielőtt elkezdődtek a próbarepülések, pontos helyükre állítottuk a kompelemeket, majd a pilóták bejárták a pályát, gyakoroltak, hogy élesben már gördülékenyen, mindenféle fennakadás nélkül menjen a folyamat. A repülések alatt mi a pontonokhoz legközelebb eső partszakaszon vártunk, hogy ha valamilyen rendkívüli esemény történik, akkor közbe tudjunk lépni.

Szerencsére nem történt ilyen. Mindenki megúszta kisebb horzsolásokkal, zúzódásokkal, napégéssel a feladat teljesítését, komolyabb baleset nem történt, így gond és baj nélkül abszolválták a feladat fő részének teljesítését - tudtuk meg Horváth Zoltántól, aki elmondta, hogy szálláshelyükön, a laktanyában nem volt idejük megismerkedni az ottani katonákkal. Reggel 6 órakor indultak a terepre és csak este, vacsoraidőben érkeztek meg a szállásra. Az ünnepi rendezvényen viszont egy kicsit kikapcsolódhattak, hiszen nekik is lehetőségük volt a tűzijáték megtekintésére. Augusztus 21-én délelőtt azonban már a hazavonulásé volt a főszerep, visszavitték a Flottillához a felszereléseket, ott szétszerelték azokat, és felszedték a vízről. Majd 23-án és 24-én vagoníroztak, s egy nappal később hazaérkeztek a technikai eszközökkel együtt Szentesre.

- Nagy kihívás volt a katonák számára a budapesti rendezvény technikai előkészítése, hiszen a csapat a Duna erejét is megtapasztalhatta. Eddig az alakulat a Tiszán gyakorlatozott, most pedig ugyanazokat a feladatokat egy szélesebb, nagyobb sodrású folyón kellett megoldaniuk. Emellett pedig a folyónak nagyobb a hajóforgalma, s erre végig oda kellett figyelni. Jó élmény volt külföldiekkel, osztrákokkal és hollandokkal is együtt dolgozni, akikkel - hála a csapattagok angol nyelvtudásának - könynyű volt kommunikálni. Élményekkel tértünk haza és bebizonyosodott, hogy valóban felkészültek a csapat tagjai - értékelte a budapesti augusztus 20-i rendezvényekhez kapcsolódó technikai feladatok megoldását a főhadnagy.

Cseh-Lakos