István király ünnepének harmadik napján olyasmi történt a budapesti Puskás stadionban, amire Várhidi Péter szövetségi kapitány szerényen csak azt tudta mondani: "Szinte feldolgozhatatlan."
Hát ha még ő sem tudja feldolgozni ezt a szenzációs 3-1-et, akkor az bizony csoda. Ezt különben egy szakértő szájából is hallottam. Kis csoda, de csoda. Azért csoda, mert létrejöttét nem lehet megmagyarázni. Megtörtént, pedig alig volt reá reális esély.
Engem, mint hívő lelkipásztort bizony megkísért a gondolat, hogy a gondviselésnek lehet hozzá komoly köze. Mert ennek a nem várt, káprázatos győzelemnek van ám üzenete! Nem is akármilyen!
Az üzenet pedig így is szólhat. "Drága magyarjaim! Ha szemetek láttára kikel sírjából a magyar foci, és vereséget mér a világbajnok olasz focira, akkor ne tartsátok lehetetlennek a feltámadást a létezés bármely szintjén is."
Ezekben a napokban sok-sok kisdiák és főiskolás indul neki a munkának. A tanulás és a tanítás szintjén is kínálja magát a csoda. Főleg a pedagógusok produkálhatnának valamiféle csodát a nevelés szintjén. Például elfelejthetnék, hogy vannak pártpolitikai elfogultságaik, s ráhajtanának, hogy kedvet adjanak a reájuk bízott fiataloknak arra, hogy higgyenek! Mert ne gondolja senki, hogy a hit csupán vallási fogalom. Nem. A hit emberi fogalom. A hit által ember az ember, vagyis több mint intelligens állat.
Ha pedig ez a szegény magyar nép arra virradhatna, hogy a politikusok nem csak hatalmi és gazdasági érdekeiket szolgálják, hanem a hazát is, és pedig elsősorban a szegényeket, akkor az is feltámadás lenne. Tényleg csoda, nem is kis csoda, hanem hatalmas történelmi megtérés.
Tudom, hogy most újra gyermekien szól belőlem a hit, melyet 65 éven át szolgáltam. De kérdezem: azok a futball-rajongók, akik a magyar-olasz mérkőzés előtt gyermeki módon magyar győzelemről álmodoztak, nem voltak gyermekek? Úgy látszik, hogy van oly kegyelmi pillanata az életnek, mikor nem az okos felnőttek számításai "jönnek be", hanem a gyermeki optimizmusok.
Befejezésül még ennyit: az a magyar csapat, melynek tagjai képesek voltak legyőzni a világ legjobb csapatainak egyikét, milyen gárda volt? Ugye magyar gárda volt? Ők nem osztották meg a közvéleményt, hanem sokakat egyesítettek a reményben. Abban, hogy lesz még magyar csodacsapat. Hazánk pedig netán feltámad maga-alattiságából, s újra - ahogy 1956-ban és 1989-ben - képes lesz gondolkodóba ejteni Európa népét.
Persze minden csoda három napig tart, gondolhatjuk nagyon "magunkhoz térve", de azt ne mondjuk, hogy ez kötelező szabály, mint valami mózesi tízparancsolat! Szabad a csodát prolongálni is!
Vági László