A pártok első összecsapása
Szentes a kiegyezés idején (1867) II.
A kiegyezésre irányuló tapogatózó előtárgyalások egyik sarkalatos pontját képezte a magyar országgyűlés összehívásának kérdése. Báró Eötvös József már 1864 őszén úgy érvelt Schmerling államminiszterhez intézett emlékiratában, hogy az országgyűlés összehívása megteremthetné a "kibontakozás" feltételeit. A bécsi kormánykörökben is uralkodóvá vált az a nézet, hogy a monarchia érdeke megkívánja a magyar országgyűlés összehívását. Ferenc József szintén hajlott ennek elismerésére. 1865. január végén utasította gróf Zichy Hermann kancellárt, hogy dolgozzon ki egy tervezetet az országgyűlés egybehívásának előkészítésére.
A választási mozgalmak hivatalosan csak azt követően vehették kezdetüket, miután nyilvánosságra hozták Ferenc József 1865. szep-tember 17-én kelt leiratát, amelyben bejelentette a magyar országgyűlés december 10-re történő összehívását. A leirattal együtt vált ismertté a magyar királyi udvari kancellár főispánokhoz intézett körlevele, mely részletesen tartalmazta az esedékes képviselőválasztások szabályait, illetve az ezekkel kapcsolatos felsőbb irányelveket. A kancellár tájékoztatta a főispánokat, hogy az uralkodó hozzájárult az 1861. november 5-én legfelsőbb kézirattal feloszlatott megyei és városi bizottmányok visszaállításához, mégpedig azért, hogy azok az 1848: 5. tc-ben előírt közgyűlések helyetteseként a választókerületek és a központi választmányok megalakításával megbízattathassanak. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a visszaállítandó bizottmányok "minden politikai, vagy közigazgatási vitatkozás föltétlen kirekesztésével, csupán és egyedül a közgyűléseknek a fennidézett törvénycikk által korlátolt teendőire" vannak felhatalmazva.
Szentesen 1865. október 2-re hívták össze az országgyűlési választások előkészítésére engedélyezett városi képviselő-testületi ülést. A tanácskozáson megjelent 94 volt, 1861. évi városi képviselő, valamint a volt alkotmányos tisztikar 8 tagja. A képviselők örömmel üdvözölték az országgyűlés összehívásának tényét és a választások lehetőségét, de hangot adtak azon reményüknek is, hogy hamarosan helyreáll a most csak részben visszaállított városi képviselő-testület hatásköre, azon belül pedig a tisztviselők szabad választásának joga, amely az egyik sarkalatos pontja a községi önkormányzati jognak. Ezek után megalakították a központi választmányt, amelynek elnökévé Horváth Ferenc volt 1848. évi országgyűlési népképviselőt választották meg. A választmány intézkedett a választópolgárok összeírásáról, szem előtt tartva a választójogosultság kritériumait meghatározó 1848. 5. tc. 1-2. paragrafusait. Eszerint választásra jogosult mindaz a 20. életévet betöltött férfi, aki nem áll atyai, gyámi vagy gazdai hatalom alatt, legalább 300 ezüst forint értékű ház vagy 1/4 telek föld birokosa, s a törvénnyel nem került összeütközésbe. Továbbá az a kézműves, kereskedő és gyáros, aki saját műhellyel, üzlettel vagy teleppel rendelkezik, s legalább egy segédet folyamatosan alkalmaz. Jövedelmükre való tekintet nélkül választójog illeti meg a tudorokat, sebészeket, ügyvédeket, mérnököket, tanárokat, tanítókat, lelkészeket és egyéb értelmiségi foglalkozásúakat.
Az összeírások megkezdésével párhuzamosan meg-indultak a választási küzdelmek is. Igen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a választásokon két "párt" ösz-szecsapására lehet számítani. Az egyikbe tömörültek azok a volt 1861. évi megyei és városi tisztviselők, akik a provizórium idején megtagadták a hivatalvállalást és passzivitásba vonultak. Köréjük csoportosult a kevésbé vagyonos választók jelentős része. A másik pártot túlnyomó részt az értelmiségi foglalkozásúak, a jómódú gazdák, iparosok és kereskedők alkották. Hozzájuk csatlakoztak a provizórius hivatalnokok.
A képviselő-jelöltek kiválasztására irányuló első nagyobb szabású értekezletekre október 8-án került sor. Az "alkotmányos párt" a csizmadia céhház udvarán tartott nyilvános gyűlést, s az egybegyűlt mintegy 400-500 választó egyhangúlag elhatározta, hogy Oroszi Miklós 1861. évi polgármestert kérik fel a jelöltség elfogadására. Ugyanezen a napon értekezletet tartott az ellenpárt is a kaszinó nagytermében. Rövid tanácskozás után az érdemekben megőszült, viszszavonultan élő Boros Sámuelt, volt 1861. évi országgyűlési képviselőt szemelték ki a jelöltségre. Boros 79 éves korára hivatkozva kezdetben vonakodott, de végül engedett a kapacitálásnak és elfogadta a jelölést.
A képviselőválasztás nap-ját november 28-ra tűzték ki. A szavazati jegyek öszszeszámlálása után kitűnt, hogy összesen 1529-en éltek szavazati jogukkal. Oroszi Miklós elsöprő győzelmet aratott. A leadott szavazatokból 1438-at ő nyert el. Boros Sámuel mindössze 91 szavazatot kapott.
Oroszi Miklós megválasztásával az a tábor diadalmaskodott, amelyik elítélte a magyar alkotmányosság felfüggesztését és a fennálló provizórikus kormányzati rendszert. Az a párt aratott győzelmet, amelyik kezdettől fogva felemelte szavát Szentes város rendezett tanácsú jogállásának megsemmisítése ellen, és harcot indított annak visszaszerzéséért.
Labádi Lajos