2007. június 29.

Eltáncolták érzelmeiket

A Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9. alkalommal rendezte meg nyári moderntánc estjét. A két és félórás "megatáncban" megmutatkozott a táncművészet sokszínűsége és a fáradhatatlan diákok tehetsége.

A hagyományos tanévzáró a tánc, a szépség, és a gyerekek ünnepe, akik egész évben készültek erre az alkalomra - fogalmazott köszöntőjében Keller Jánosné, az iskola igazgatója. Köszönet illeti a kiváló pedagógusokat. Mindig biztassák a gyerekeiket a legapróbb sikerért is, kérte az igazgatónő a szép számban megjelent hozzátartozóktól a sportcsarnokban. Szirbik Imre polgármester nyitotta meg a 25 műsorszámból álló rendezvényt. Az iskola táncpedagógusainak egyénisége is megmutatkozott: Vass Sándor inkább a ritmust, a dinamikát, a tömegjeleneteket kedveli, míg a Keller-lányok, Rita és Nóra a lírát, a drámát, a kiérleltebb művészetet részesítették előnyben, de nem riadnak vissza a kemény munkától sem, hiszen macskaügyességű lányokból álló csoportjukkal egyre komolyabb produkciókkal jelentkeztek az este. Pünkösdölő című táncukat látva lengyel testvérvárosunkban egy nemzetközi rendezvényen a franciák csodálkoztak is, hogy mi, magyarok milyen csodálatosan ki tudjuk fejezni érzéseinket, szolgált egy anekdotával Kellerné a sikert aratott produkció után. Ráadásul az egyik lány testnevelés érettségijén megsérült, s bár orvosa tiltotta, ő mégsem akarta kihagyni a táncestet. Kratkovszkiné Polgár Abigél balettnövendékei voltak a legfiatalabbak és legbájosabbak. Bagi Ferenc néptáncos tanítványainak volt talán a legnehezebb dolga: hosszú produkciójukat csizmában, a lányok több réteg szoknyában táncolták végig a fülledt melegben, de üveges táncuk sikere kárpótolta őket.

Leendő sztárcsapat mutatkozott be a közönségnek, a Fecsegő Lányok. A NOX nyomdokain haladó szegvári formációnak ez volt az első fellépése, s nagy sikert arattak modern és népzenei hangzásvilágú saját dalaikkal. Tánctanításban Nóra és Ferenc is segített.

Nóra és Rita a vendég újszentesi tánccsoporttal is betanultak két koreográfiát. A második közös tánc alatt megható monológ hangzott el: "Az érzések mindenkiben egyformák. Ez tart össze minket. Ezt mi tánccal fejezzük ki."

A finálé Vass Sanyié volt, s a felturbózott Elvis-dalra kijött a több mint 200 fellépő. Sanyi 10 éve tanít az iskolában, de közben Pesten is megtalálták a lehetőségek: Détár Enikővel, Sasvári Sándorral dolgozik most. Ám lapunknak azt mondta a táncest után: szentesi tanítványaihoz minden héten jön, fontosabbak számára a lehetőségeknél.

(darók)