Vasverébnek nézték a sárkányt

Reneszánszát éli a kovácsoltvas

A kovácsoltvas kapuk, kerítések, dísztárgyak egyre népszerűbbek, szép kiegészítői a házaknak, lakásoknak. Elkészítésük nagyon nehéz munka, de van, akit az izzó vas látványa bűvöl el, szenvedélyesen szereti a vasat művelni.

A Szentes Expo egyik díjazottja volt a Vasveréb Kézműves Műhely, az önkormányzat elismerését vehette át a tulajdonos szép mívű kovácsoltvas termékekből összeállított standjáért. Ő egyébként a Vasveréb István álnév mögé rejtőzik, mondván, a megtiszteltetés nem őt, hanem a munkáit érte. Mesélésre azért könnyen rávehető. - Az elnevezést egy barátom adta, amikor ránézett az első sárkányomra: "Miért nem hívod vasverébnek?" - kérdezte.

István öt éve foglalkozik vasművességgel otthoni műhelyében. A történet szerinte úgy kezdődött, ahogy a meséskönyvekben: "édesapám mutatta meg". Először feleségének készített egy nagyon egyszerű gyertyatartót. Aztán egyre inkább kezdte örömét lelni ebben a munkában. Szakirodalmat is forgat, iparművészeti leírásokat, melyekben képek, illusztrációk kísérik az eljárások részletezését. Szerencsére volt ideje, lehetősége, hogy meg is tudja valósítani az olvasottakat. Magát nem képzett kovácsnak, inkább "műkedvelő, vasporos bakancsú vasművesnek" tartja. Mindent megrendelésre készít, és mindent saját kezűleg. Elutasítja a gépesített tendenciát, pedig a manapság készen kapható termékek ebben a szakmában is gépsorokról kerülnek le. Azonban úgy látja, vannak jelei annak, hogy a kézimunka becsülete visszanyerheti megérdemelt helyét. Kevés a kovács hazánkban, csak az idősebbek képviselik a mesterséget, képzése is csak 1-2 helyen van már. Ami a műhelyt illeti, a vasműves elárulja: a munka öröme mellett a tisztességes megélhetést is biztosítja családja számára. Lakberendezési tárgyait vitték már Pilis-vörösvárra, Pécsre és Szegedre, érdeklődtek már Budapest környékéről is, kültéri munkái városunk több pontján is megtalálhatók. A megrendelő elképzelése alapján 3-5 tervet rajzol, majd leülnek megbeszélni, s amelyikre a vevő rábök, azt elkészíti, az anyagbeszerzéstől a festésen át a beszerelésig. Két beugró segítsége van a méretre vágásban és a csiszolásban. Minden virágszirom, sárkánypikkely külön-külön, tűzzel-vassal, kalapácscsal készül. E szerszámból amúgy 40-50 különböző méretű, fejkialakítású van neki, mellette fogók, lyukasztósémák, üllőbetétek sorakoznak a kormos falú műhelyben. Mindezeket egy 92 éves kovácstól vette, rajtuk közel egy évszázad szagával. Meg is becsüli szerszámait, amelyek még ma is használhatóak. Amikor arról kérdezzük, mi volt a legnehezebb munkája, egy szemre egyszerű kerítésrészletre mutat udvarában, amit egy barátja számára készített. - Nehéz és megtisztelő volt egyszerre - mondja. Az egyik legtekintélyesebb kovács iparművész tervezte, majd őt bízták meg a kialakítással. Komoly, összetett feladat volt, eredetije Szegváron található. Példa arra, hogy a kevés néha sok. 4 hónapig dolgozott a 30 méteres kerítésen, és minden pillanatát élvezte. Nem is tudná csinálni másként, hiszen a vas olvadáspontja 1600 fok, elképzelhető, milyen forróság veszi körül a vasművest a műhelyben, amikor színesen izzik a fém. Amikor kint 30 fokos hőség tombol, kijön kicsit hűsölni, jegyzi meg. Természetközeli motívumokat kedvel, de azt vallja: a vas örök érvényű szépség, mindent meg lehet belőle formálni. Büszke arra, hogy nem lett igaza annak, aki a kezdetkor ezt mondta neki: "Pisti, befejezhetné már a vastekergetést, úgyse lesz belőle semmi."

Azt is elmondja: nem tudta volna elérni az eddigieket, ha nem pártolja a felesége, és sok jó barátra is szert tett munkájának köszönhetően.

(darók)