Neveltek évtizedeken át

Felvételünkön Szirbik Imre polgármester a vasdiplomás dr. Imre Ernőnét köszönti

Pedagógus nap alkalmából megkértünk egy vas és egy aránydiplomás tanárt, hogy meséljenek magukról, hivatásukról és a tanári pályán töltött több évtizedes munkájukról.

Egy mosolygós matematika tanár

dr. Imre Ernőné sz. Zanka Irén (vas diploma):

Révkomáromban születtem és ott is tanultam. Gyermekkoromtól kezdve magyar óvodába jártam. Korengedménnyel kezdtem el tanítói tanulmányaimat 1937-ben, majd 1942-ben végeztem. Miután megszereztem kántortanítói diplomámat, először a csákvári református iskolában tanítottam. Később férjhez mentem a közeli református lelkipásztorhoz, aki két éves ösztöndíjat kapott Hollandiába. A második évben én is kimentem hozzá, s ott született meg középső fiunk. 1951-ben kerültünk Szentesre, s a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdtem tanítani. Első tanítványaim között is van olyan, aki a tanári pályát választotta, s évtizedek óta gyakorolja hivatását. Az itt töltött éveim alatt matematikát és fizikát tanítottam, melyet magam is kiváló tudású emberektől tanultam. Nagyon szerettem, s a hivatásomnak éreztem mindig is a tanári pályát. A dolgozóknál is, az erőtakarmánygyárban, s a MÁV-nál is tanítottam. E mellett lelkészfeleségként minden egyházi alkalmon jelen voltam. Szívesen emlékszem vissza arra, amikor 1968-ban először voltunk a Magyar Televízióban. Szirbik Imrét kellett elkísérnem egy nyertes matematika verseny kapcsán.

Nyugdíjba vonulásom után sem szakadtam el hivatásomtól, sokan jöttek hozzám, hogy korrepetáljam őket. Még olyan is volt, akik később a gyermeküket is hozzám akarták küldeni. Azt is elmondhatom, hogy részt vehettem már olyan osztálytalálkozón, melyen 55 évvel ezelőtt végzett tanítványaimmal beszélgettem.

A gyermekek lelke tiszta tábla

Lakatos Zoltánné sz. Miskolczi Julianna (arany diploma):

Azok a gondolatok kísértek végig pályámon, melyeket a szegedi volt zárdaépületből, illetve kiváló, neves tanáraimtól hoztam magammal. Ámulva csodáltam őket, mézédes szavaik átitatták a lelkemet. Szolid egyszerűségre, hivatásszeretetre, becsületes helytállásra neveltek bennünket.

1956-ban kezdtem tanítani egy peremkerületi iskolában. Jó leckét kaptam a bemutatkozáskor, hiszen mikor igazgatóm dr. Palásti Tamás bevezetett az osztályba, akkor rögtön 48 apróság megrémült szeme figyelt rám. A kölcsönös szeretet azonban hamar kibontotta szárnyait, s a gyerekek áhítattal figyelték szavaimat. Nem sokkal később a jelenlegi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolába helyeztek, s nyugdíjazásomig ott oktattam a tudásra éhes gyermekeket. Fiú osztályokban tanítottam, majd az intézmény vegyes, s a város legnagyobb iskolájává alakult át. Közel ezren tanultak ott ekkor, de a tanítási órák légköre olyan volt, amilyenné közösen varázsoltuk. Meghitt volt a légkör, annak ellenére, hogy akkor a felügyelet ellenőrzései napirenden voltak. Felelősek voltunk egymásért, s azért, hogy az osztály tagjai hogyan dolgoznak. Tanítványaim közül a kiválók elérték megálmodott céljaikat, ám a közepes képességűek is tisztességes és értékes emberek lettek. Nehéz volt egy élet munkájától, a figyelmeztető csengőhangtól, a reménykeltő gyermekseregtől, a sok kedves mosolytól elszakadni. Máig hiszem és vallom, hogy a gyermekek lelkivilága olyan tiszta tábla, amelyre mi felnőttek kötelesek vagyunk csak szépet és jót írni.

Cseh-Lakos