2007. június 15.

Kínai küldöttség érkezett

Egy héttel ezelőtt delegációjával együtt látogatást tett városunkban Chen Shi-neng, a Kínai Könnyűipari Tanács elnöke (könnyűipari miniszter), a Kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának tagja. A városházán tartott beszélgetésen részt vett Pitó Enikő, az ITD Hungary Dél-alföldi régió vezetője, Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő, valamint Bozó Zoltán a MetalCom-R Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa is.

A rendezvény elején Pitó Enikő elmondta, hogy hazánkban is megjelennek a Kínában jellemző gazdasági prioritások, itt is hangsúlyos többek között a mezőgazdaság és a kutatásfejlesztés. Arra is felhívta a delegáció figyelmét, hogy a 2008-as év magyar évad lesz Kínában, ezért jövőre sokszor esik majd szó a magyarokról, s számos rendezvényt az ITD Hungary koordinál. Majd hazánk logisztikai szempontból jó elhelyezkedéséről beszélt, hiszen fontos tudni, hogy a jelentősebb közutak metszéspontjában terül el. Hangsúlyozta, hogy nálunk az ipari termelés növekvő tendenciát mutat, azonban a munkanélküliségi rátán az európai viszonylathoz képest van mit javítani. Befektetési szempontból is jó partnerek vagyunk egyrészt Európán belüli előnyös elhelyezkedésünk miatt, másrészt, mert jól képzett a munkaerő és az állam adókedvezményeket és közvetlen támogatási konstrukciókat biztosít a nagyvállalatoknak. Az sem mellékes, hogy a nagyobb cégek szoros öszszeköttetésben vannak a helyi egyetemekkel és kutatóközpontokkal, s hogy több, főképp az elektronika, az informatika, az autóipar és a textilipar területén működő nagy cég létesített már itt üzemet és telephelyet. Prezentációja végén pedig elmondta, hogy az ITD Hungary két alapvető tevékenységet végez: elősegíti a külföldi tőke Magyarországra való beáramlását, illetve az exporttevékenységet.

Ezt követően Szirbik Imre bemutatta a várost és kistérségét, hangsúlyt fektetve Szentes népességi adataira és elhelyezkedésére, az itt működő iparágak, valamint az Ipari Parkban rejlő lehetőségek ismertetésére. Kitért arra is, hogy nálunk nincs külön helyi adó, s hogy az állami adókedvezmények mellett a város a foglalkoztatottak száma után kedvezményeket ad a telkek és ingatlanok árából. Majd a helyi lakosság és a munkanélküliek képzettségének százalékos megoszlásáról beszélt. A résztvevők ezután az egyik szentesi cég - melynek egyéb-ként kínai üzlettárssal is van aktív kapcsolata -, a Metal Com-R Kft. felépítéséről és működéséről hallgathatták meg Bozó Zoltán ügyvezető igazgató előadását.

Chen Shineng a beszélgetés végén elmondta, örül annak, hogy az előadások által is megismerhette Magyarországot, illetve hazánk gazdasági és társadalmi jellemzőit, s reméli, hogy a két ország közötti kapcsolat folyamatosan fejlődő, kölcsönösen jól működő képet mutat a jövőben.

Cs. I.