Miért ne tisztelném azokat, akik ma, június 4-én őszinte jóhiszeműséggel azokat a területi veszteségeket gyászolják, melyek 87 évvel ezelőtt értek bennünket. Én magam mégis azt kérdezem: nem kell-e attól félnünk, hogy napjainkban ítélőképességünket érik nagy veszteségek?
Az nem kétséges, hogy van a magyar népnek istenadta veleszületett józan esze. Ebben biztosak lehetünk. De abban már nem, hogy tudjuk-e azt jól használni éppen ma, mikor mintha valami láthatatlan erő egyenesen azt célozná, hogy még a 2x2=4 is kérdésessé váljon. Ezért talán nem hiábavaló azon elgondolkodnunk, hogy mi is az ítélőképesség lényege és rendeltetése.
Az ítélőképesség - remélem nem tévedek - nem más, mint az ésszel felruházott ember eligazodni tudása olyan helyzetekben is, melyek nem könnyen áttekinthetők. Ezt a képességet némelyek igen magas fokon tudják működtetni. Ők a bölcsek. Ők képesek aztán megkönnyíteni azok helyzetét, akik elég nyitottak arra, hogy az okos beszédtől megszólíthatók legyenek.
Még nem adtam fel a reményt arra nézve, hogy a nyitott lelkű magyarok száma nem túl kevés. Bár egyre többen vannak, akik szellemük minden ablakát hajlandók bezárni, mert csak egy irányba óhajtanak tájékozódni. Jaj, csak túlságosan el ne szaporodjanak az egy ablakú emberek! De sok volt belőlük a múlt század negyvenes éveiben! De mély sírba rántották ki hazánkat! Nehogy feltámadjanak, s újra bajt hozzanak népünk lelkére és jövőjére!
Tőlük még egyházainkat is nagyon féltem. Mert ők szeretik a szimbólumokat, s boldogan dekorálják ki magukat vallási jelvényekkel is. Így aztán úgy járhat a vallásos ember is, mint járt ama bibliai Éva, ki akkor vesztette el ítélőképességét, mikor észrevette, hogy az a tiltott fa igen kívánatos gyümölcsökkel van kidekorálva.
De hát nem csak a hívőkről van szó, hanem minden jó szándékú magyarról is e hazában! Nehogy már egy országos szellemi és erkölcsi megtébolyodás legyen úrrá rajtunk! Nehogy üres frázisok és jól fésült hazugságok diktatúrája szakadjon újra reánk!
Percekkel ezelőtt hallottam jeles színművészünk halálhírét. Nagyon szerettem őt, de nemcsak sokszínű, s időnként káprázatos színészi alakításai miatt, hanem azért is, mert nyílt szívvel és értelemmel vívta meg csatáját a maga hiteles embersége érdekében is. Jó lenne, ha koporsója körül lehajtott fővel azok a magukat kínálgató politikusok is megállnának bűnbánatra, akik óriássá tupírozott törpeségükkel csak cirkuszi mutatványokkal tudják szédíteni a népet. Bízom benne, hogy Isten előtt is megállta Darvas Iván a helyét! S ha így van, akkor már Ő is tudja, hogy kell imádkoznia a magyarok józan ítélőképességének feltámadásáért. Nehogy a jövő történelmének színpadán "Egy őrült nép naplója" kerüljön színre milliók előadásában!
Vági László