Pünkösd utáni hangulatban írom e sorokat. Azután, hogy a reggeli hírek mindenfelé pusztító viharokról szóltak. Mondtam is magamban: hát ami a természetet illeti, az ugyanúgy ünnepelt 2007-ben is, mint amaz első pünkösdkor, miről ezeket írja Lukács evangélista: "Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a sebes szélvész zúgása."
Ám ama bibliai szélzúgás - mint tudjuk - legendás prológja volt annak a mozgalomnak, mely azóta is tart. Bár napjainkban úgy néz ki, mintha már nagyon elfáradt volna.
S ha tényleg így volna? Hát egy elfáradt emberiség kereszténysége ne legyen elfáradt? Kérdezem, de közben tudom és vallom, hogy a társadalom, főleg az európai társadalom, nem a kereszténységbe fáradt bele. Sokkal inkább a saját kísérletébe, hogy technikája segítségével nyugdíjba küldhesse az Istent.
Hát az Isten tényleg hajlandó úgy tenni, mintha elfogadná saját nyugdíjaztatását. Mintha maga is belefáradt volna, hogy a munkába fogott kereszténység nem igazán segít neki. Inkább csak hajbókol előtte. A látszat valóban ez. S ha e látszattól sokakból kivonul a hit, a remény és a szeretet, ezen én nem tudok csodálkozni.
Csak hát úgy vagyok vele, mint - azért remélem - még mindig elegen, hogy nem szabad feladnunk! Inkább nagyon tágra kell nyitnunk szemünket, s meg kell próbálnunk látni a nehezen láthatót is! Főleg nem szabad kisebb-nagyobb rossz elkötelezettségek miatt színvakokká válnunk, mert akkor nem láthatunk szivárványt, melynek nem csak tudományos magyarázata van, hanem célja is: hogy viharok után mégis a reménynek van igaza.
Hétfőn, pünkösd másodnapján, Dunavarsányban jártam, ahol történelmi viharokkal teli 30 évet töltöttem el. Megálltam XXIII. János pápa szobránál. Tisztelegtünk az előtt a múlt századi főpap előtt, aki egy vészes pillanatban tényleg szivárvány volt jóságával és bölcs józanságával az emberiség egén. Nem is tört ki 1962 októberében a harmadik világháború. És az Ő szobrának szinte meseszerű "betolakodása" egy Budapest környéki, azóta várossá nőtt munkástelepülésbe, hátha üzenetet hordoz a mai magyarok felé is, hogy félelemmel sokra menni nem lehet, de ha nyitott szívű emberek imádságra teszik össze a kezüket, abban lehet valami. Meg kellene próbálni ezt is!
Hátha az idei pünkösdöt nem csak a viharok teszik majd emlékezetessé, hanem valami más is. Olyasmi, amiről Kosztolányi Dezső így szaval: ".leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,/ leszáll a boldogság más világból." Hogy ez a mi világunk is más világ legyen. Mert ilyen tovább nem maradhat!
Kaptam egy régi tanítványomtól egy képes könyvet. Örültem neki, mint egy gyerek. A könyv címlapján két kismadár egy ágon. Számomra most ők ezt jelentik: "Ha a magyarok észreveszik, hogy nekünk több igazságunk van, mint a pártos politikának, akkor az lesz a más világ!"
Vági László