2007. május 18.

Előadás a francia vendégeknek

Cserediák kapcsolat alakult ki két távoli iskola között

A Horváth Mihály Gimnázium magyar-francia estet rendezett május 15-én a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban. A rendezvény egyben egy bemutatkozó előadás is volt, hiszen a gimnázium tanárai és tanulói többek között ezzel a színes estével kedveskedtek a franciaországi Angoulemeből, pontosabban a Collége René Cassin iskolából érkezett vendégeiknek.

A zenében, néptáncban, francia versekben és színdarabokban bővelkedő színházi est elején dr. Bácskainé Fazekas Márta igazgatónő szavaiban felelevenítette a két intézmény közötti kapcsolatot. Elmondta, hogy az Angouleme-ből érkező csoport vezetője, Jérôme Sou-risseau még tavaly egy európai uniós program keretében jött először városunkba, hogy betekintést nyerjen a magyar oktatási rendszerbe. Ezek után alakult ki a két iskola közötti kapcsolat, s kezdtek levelezni a tanulók. Jó motiváció ez a magyar fiataloknak, hiszen - amellett, hogy a francia nyelvet is gyakorolni tudják - új baráti kapcsolatokat alakíthatnak ki, s júniusban ők is eljuthatnak Franciaországba, ahol a most érkezett 23 diák látja majd vendégül őket. S remélhetőleg ők is jó élményeket szereznek az országról, úgy ahogyan Deborah Bodet (francia cserediák) is, aki elmondta, hogy szombaton érkeztek, s sajnos már szerdán visszautaznak hazájukba. Az itt töltött napokban azonban nagyon jól érezték magukat, meglátogatták Szegedet és Budapestet, voltak a Hősök terén és a Citadellán. Megismerték Szentest is, a Gólyás-házban kipróbálhatták kézügyességüket, megtekintették a múzeumot és a Péter Pál Házat, s a fogadó családokkal a városban is szétnéztek. Deborah Bodet hozzátette, hogy csoportbontásban gimnáziumi előadásokon is részt vettek, hogy számára nagyon bonyolultnak tűnik a magyar nyelv, de ételeink ízletesek, s ha tehette volna több időt szakít vásárlásra. Ha lehetősége nyílik rá, akkor még visszajön Magyarországra, s hazánk más régióit is felkeresi. Azt is elárulta, hogy levelezőtársaikat az Angou-lemehez közeli, La Rochell-ebe és Cognacba is elviszik, hogy viszonozzák a városnézéseket.

A vendéglátó Horváth Mihály Gimnázium pedig a négy napos program végén nagy sikerű előadással tette emlékezetessé a magyar vendéglátást, hiszen változatos, szórakoztató színpadi produkciókat csodálhattak meg az érdeklődők a megyeházán. Először megnézhették az egyedi módon feldolgozott Rómeó és Júliát, majd a Szegvári Dobbantó kápráztatta el közönségét magyar néptáncaival, melyeket népdalok, francia sanzonok, versek, s az országos versenyben is előkelő helyen végzett La Nou-velle Star című darab követett. A magyar-francia est legszínesebb és legnagyobb sikerű előadását talán Hugo Duhayon francia lektor produkálta, aki magyarul énekelte el a Kis kece lányom című népdalt. Ő is - mint ahogyan a többi remekül szereplő fellépő - vastapsot kapott, méltán.

Cseh-Lakos