A péntek és szombatesti szórakozásnak számtalan formája ismert. Vannak, akik családtagjaikkal beszélgetnek, baráti társaságban boroznak, étterembe mennek vacsorázni, bowlingoznak, biliárdoznak, esetleg párjukkal táncolnak egy szórakozóhelyen. Ezekben a szórakozási formákban van egy közös vonás: általában mindet kulturált helyen és viselkedéssel végezzük, illetve élvezzük. Vannak azonban olyan szentesi lakosok, akiknek ezek a lehetőségek nem kielégítőek. Ők újabb programokat, elfoglaltságokat keresnek maguknak, amely sok esetben nem más, mint a vandalizmus.
Vandalizmus, azaz értelmetlen rombolás, ész nélküli, tudatos anyagi károkozás embertársaink vagy a közösség tulajdonában. Értelmetlen, hiszen racionális gondolkodással nem fedezhetünk fel benne semmilyen ésszerűséget, ahogy valószínűsíthetően az esetek többségében ők sem tudatos elhatározásból cselekszenek így, hanem fiatalos hévből, indulatból. Erejüket akarják megmutatni, agressziójukat akarják levezetni, bizonyítani akarnak a "haverok" előtt, "valakinek akarják érezni magukat". S mindezt jellemzően kortársi csoportokban teszik. Elképzelhető, hogy otthon, iskolában vagy munkahelyen viszszahúzódó, félénk emberek, társaságban azonban felbátorodnak, s hangadókká, vezetőkké akarnak válni. Vagy csak heccből, unaloműzésként rombolnak, esetleg alapot akarnak teremteni annak, hogy sokáig beszéljenek róluk, erejükről, bátorságukról, hősiességükről és merészségükről. Félelmetes erőt képviselnek, hiszen szervezetlenül, vezető nélkül, ötletszerűen hajtanak végre romboló tevékenységet.
Nos, nincs túlzottan nehéz dolguk, hiszen könnyű élettelen tárgyakon fitogtatni erejüket, könnyű - mint ahogyan azt a múlt hétvégén is tapasztalhattuk - kerítések deszkáit berugdosni, házőrző kutyákat ijesztgetni, hajnal 2-kor családi házakba becsöngetni, a falakat összefirkálni, esetleg gyorsulási- vagy ügyességi versenyt játszani a szülők autójával. Azonban ha ezeknek az embereknek a tulajdonában tenne valaki kárt, akkor ők lennének a leginkább felháborodva, s ők szeretnék leginkább elkapni az elkövetőt.
Mit tehetünk ellenük, vagy inkább értük?
Mindenképp fontos szerepe van a nevelésnek és a társadalmi összefogásnak. Szülőként, tanárként, vagy csak egyszerű ismerősként olyan értékeket kell közvetítenünk feléjük, amelyek automatikusan kizárják a vandalizmust, az értelmetlen rombolást, valamint fel kell hívunk a figyelmüket cselekedeteik bün-tetőjogi következményeire, az esetleges börtönbüntetésre.
Cs. L.