2007. május 18.

Klubdélutánok a Hunor Coop-nál

Kapcsolatteremtés a vevőkkel és a beszállítókkal

Elérkezett az első! A héten kezdetét vette a Hunor Coop Zrt. klubdélutánjainak sora. Amint azt Mészáros Zoltán vezérigazgató előzetesen elmondta, meginvitálták törzsvásárlóikat, hogy kellemes program keretében töltsenek el néhány órát együtt, jó hangulatban. Amit kínáltak, egyrészt szakmai program is, hiszen nemcsak a törzsvásárlókat hívták meg, hanem a beszállítóikat is.

Talán mondani se kell, a rendezvényre megtelt a Művelődési és Ifjúsági ház nagyterme. Nyolc beszállító fogadta el a meghívást. Akik eljöttek, színvonalas előadást tartottak. És bemutatták termékeiket. Volt ott mindenféle finomság, a helyi Pankotai Agrár Rt. például szárazáruval jelentkezett, termékeik közül nagy sikert aratott az ízletes disznótoros, a kolbász. Egy bokrosi termelő borkóstolót tartott. Részt vett a bemutatón az Univer kecskeméti üzeme, a Piros Arany, a majonéz és az Erős Pista előállítója. Különféle finomságokkal lepték meg a vendégeket. De ott voltak a sörösök, az üdítősök, a végén pedig a legújabb cappuc-cinó-terméket ízlelhették meg a résztvevők.

- Itt helyben arra törekszünk, hogy a hazai, de különösen a környéken élő termelőket helyzetbe hozzuk, és segítsük kölcsönösen egymást - mondta Mészáros Zoltán. - Hangsúlyozom, mi az életben maradásunkat az összefogásnak köszönhetjük. Összefogtunk a vevőkkel, a beszállítókkal. Ki merem jelenteni, hogy a jövőnk is ezen múlik. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy vevőink elégedettek legyenek, hogy az általuk keresett választékkal, árukkal teljenek meg a polcok üzleteinkben. Ehhez minden segítséget megadunk a termelőknek.

Ez volt az első, a kezdet, jelentette ki a vezérigazgató utólag, elégetetten. Mert hát szeretnék tovább folytatni a rendezvények sorát. Mint ahogyan fogalmazott: egyre növekvő törzsvásárlóiknak egy kellemes találkozóhelyet teremteni, ahol informálódnak és véleményt mondanak.

- A rendezvény során többen elláttak jó ötletekkel, nemcsak dicsértek, olykor kritikát is megfogalmaztak. Vallom, az az igazi segítő, aki nemcsak a vállunkat veregeti mindig, hanem megmondja azt is, amin szerinte változtatni kell. Hasznos eszmecserét folytattunk, melyek során közvetlenül is megismertük a vásárlói véleményeket. Beszéltünk üzletpolitikánkról. Folytatása lesz, természetesen egyre gyakoribbá akarjuk tenni, azt gondolom, ez lehet a jövő záloga. Ez a kapcsolatteremtés, ami azt a lojalitást, azt a hűséget erősíti, melyet a vevőink táplálnak irántunk. És ha a törzsvásárlói létszámot bővíteni tudjuk, azt gondolom, biztos alapot teremthetünk a jövőnknek.

A klubdélutánok ezt a célt szolgálják.

- A következő Makón, majd Szegváron, Fábiánse-bestyénben, és természetesen újra Szentesen lesz. Annál is inkább kellenek ezek a kapcsolatteremtések, mivel egy újabb multinacionális diszkont várja az engedélyét Szentesen. Mit tudunk tenni ellene. Még jobban összefogni. A helyi, a magyar termelőket, gyártókat előtérbe helyezve, mert tudjuk, a magyar áru magyar munkahelyeket teremt. Nem hátrálunk meg, mert egy kereskedő akkor tud hosszú távon létezni, hogy ha előre tekint. Nem pedig úgy, hogy fölteszi a kezét és megadja magát.

Lovas József