2007. március 30.

Vizitdíj a gyakorlatban

Az egészségügyi reformmal kapcsolatos intézkedések egyike a vizitdíj bevezetése, mely a magyar társadalom döntő többségét érinti. Erről kérdeztük dr. Víg Istvánt (képünkön), a szentesi háziorvosok szóvivőjét.

- Jelenleg hogyan működik a gyakorlatban a vizitdíjak befizetése?

- A városban működő 13 praxisban egyetlen helyen sem vezettek be automatát. Ennek oka egyrészt az, hogy jelenleg különböző okok miatt még nem megoldható a felszerelésük, másrészt pedig az, hogy a munkánkat sem gyorsítaná meg. Így minden rendelőben nyugtával igazoljuk a díj átvételét.

- Hova kerülnek a beszedett vizitdíjak?

- Ez a pénz a háziorvosi szolgálatokat illeti meg. Itt kitérnék arra, hogy a háziorvosi szolgálatokat az OEP finanszírozza havi fix összeggel, melynek nagysága a vizitdíj bevezetése óta csökkent. Az OEP megkurtította a finanszírozást, s az így keletkező hiányt a vizitdíjjal próbálják meg pótolni. Ezen kívül a könyvelői díjak is emelkedtek a háziorvosi praxisokat illetően, hiszen eddig minimális pénzforgalom volt a rendelőkben. Most pénztárbevételi bizonylatokat kell kiadnia az orvosoknak, amely jelentősen megnöveli majd a vállalkozásként működő praxisok könyvelési költségeit, valamint többletterhet is ró az asszisztenciára. A vizitdíjjal tehát a háziorvos nem tud jelentős öszszeget megtakarítani, s nagyobb beruházásokat ebből nem tud finanszírozni.

Dr. Víg István háziorvossal beszélgetünk.

- Az adminisztrációs feladatok ellátása nem akadályozza a betegellátást?

- Két hónap van körülbelül mögöttünk. Az eltelt idő alapján egyenlőre az a tapasztalatom, hogy a vizitdíjak beszedése, valamint a plusz adminisztrációs feladatok hátráltatják a betegek ellátást. Egy rendelési időn belül nem tudunk annyi beteget ellátni, mint eddig.

- Kereste már fel önt olyan beteg a rendelésen, aki ellátásra szorult, de nem tudta kifizetni a vizitdíjat?

- Igen, nem egy alkalommal történt már ilyen az utóbbi két hónapban. Sajnos abban a szorult helyzetben vagyunk, hogy ilyenkor a háziorvosnak a saját zsebéből kell kifizetnie a 300 vagy 600 forintot. Ez egy nagyon nehezen kezelhető probléma, hiszen a rászorulók esetében sincs jelen pillanatban olyan rendelkezés, amely felmenti a betegeket a fizetési kötelezettség alól. A bevételt pedig ilyenkor a saját pénzünkből kell pótolnunk, hogy a napi zárás meglegyen és ne keletkezzék hiány.

- Milyen esetekben kell 300 vagy 600 forintot fizetnünk?

- A háziorvosi rendelőkben 300 forintos vizitdíjról két esetben beszélhetünk. Egyrészt a rendelőben a vizitdíj összege 300 forint, illetve minden olyan esetben is, amikor a beteg mozgáskorlátozott vagy betegsége miatt az orvosi rendelőt nem tudja felkeresni. Ilyenkor az otthonában történő ellátásért is 300 forintot kell fizetnie. 600 forint pedig abban az esetben, ha a beteg lakásán történik az ellátás, viszont se nem mozgáskorlátozott, sem egyéb olyan betegségben nem szenved, ami kizárná a rendelőben való megjelenését. 1000 forintos vizitdíj fizetendő az ügyeleti időszakban, azaz délután 15 óra után minden olyan esetben, amikor a betegség miatt nem merül fel sürgősségi állapot. Ezt rendeletben szabályozták, nincs elbírálási lehetősége a háziorvosnak.

- Az ön körzetében körülbelül hány embernek nem kell vizitdíjat fizetni?

- Praxisomba körülbelül 1500 fő tartozik. Közülük 150-180 fő van, aki betegsége miatt a vizitdíj fizetése alól mentesül, de kizárólag csak akkor, ha az alapbetegségét kezeljük.

Cseh-Lakos