Alkotás, mint menedék

Kozák Liza a Sziget címet adta a könyvtárban nyílt és február 10-ig látogatható kiállításának. Régi alkotótársa, a kecskeméti Mártonfi Benke Márta úgy gondolta, megnyitó beszédében próbálja megfejteni, mit is üzent ezzel a szentesi amatőr festőnő.

A tájképek és csendéletek között felolvasta papírra vetett gondolatait: Kozák Liza lelkében benne él a tiszakürti határban látott Búzás sziget, aminek nevét ők ketten akkor a boldogság szigetének értették. És benne élnek a Csongrád, Szentes, Mártély környéki táj szigetei, úszkáljanak azok a Tiszán vagy a Körösön, vagy legyenek a sík határ búzatáblái, erdők tisztásai. De nem csupán az otthonos táj megörökítéséről van szó. Az ő szigete, noha teljes felfedezése, megismerése újabb és újabb kalandra hívja a festőnőt, már sokszor bejárt sziget, melyen magányosan él, de mégis menedék számára. Ez a sziget, ez a menedékhely maga az alkotás.

Márta megosztott a szép számú hallgatósággal egy történetet is, miszerint egy közös festésük alkalmával Liza elégedetlen volt egyik festményével. "Már ez sem megy", mondta sírva, hiszen nem tud másra gondolni, csak elvesztett fiára. Márta arra biztatta: erőltesse, dolgozzon, fessen, az alkotás legyen a menedéke, szigete. A festményekről azt mondta, a lepke könnyedségű akvarellek után, melyekből a festő szépség utáni vágyára következtet, a lendületes ecsetkezeléssel készült olajfestményeknél tetten érhető az alkotó lelkének nyugtalansága.
A gimnázium drámatagozatának vezetője, Csapiné Matos Ibolya pedig Babits soraival a művészi hitvallásról, az Örökkék ég a felhők mögött című prózai írással csinált kedvet a kiállítás képeihez.

Kozák Liza, elmondása szerint 2000-ben kezdett festeni. Egy szegedi pályázatra több képét is beválogatták, ahol még tanácsot is kapott: képezze magát a mártélyi szabadiskolában. Egy-egy nyári iskola után 4-5 festményét mindig kiállították a vásárhelyi Tornyai-múzeumban is. Még most sem elégedett, arra készül, hogy személyeket is megjelenítsen képein. Az egyébként munka-és tűzvédelmi előadó bevallja: mindig belebetegedett, ha munkája mellett nem végezhetett szabad tevékenységet.

(darók)