Grecsó Krisztián és Szabó Csaba az alkalmi kiállításrendezőkkel Fotó: Vidovics Alkalmi kiállítás rendezésre kapott lehetőséget a közönség Szabó Csaba legutóbbi tárlatán. Így az alkotások egy része most úgy látható, ahogy a népes társaság összehozta azokat a falon. De volt ezen a vernisszázson még egy s más. A főtéri galéria december 1-jén majdnem szűknek bizonyult, a bejáratnál a későn jövő azt hihette, kívül reked. Jöttek kicsik és nagyok, Szabó Csaba sok barátja kerekedett fel, zömmel vidékről, volt, ki kutyástól. A magát korábban organistának, újabban helótának és demiurgosznak tituláló szentesi művész és csapata számítottak is a sok látogatóra, százötven matricával készültek, mindenkinek ráírták a nevét. Kiderült, ez is kevésnek bizonyult, de akinek nem jutott, az is érdeklődve figyelte, ahogy leragasztották a padlóra a névjegyeket. Ez Szabó Csaba és író-barátja, Grecsó Krisztián kérésére történt, akik azt is kérték, a közönség segítsen berendezni a tárlatot. A bizarr képek a falhoz támasztva, befelé fordítva várták, hogy a többek között Ádor Pál, a topolyai művésztelep vezetője és Berkecz István helybeli festőművész vezérletével kézbe vegye őket a lelkes vendégség. Bele is vetették magukat a rendezésbe, az elpusztult kígyókkal-békákkal teli nagyobb képeket csoportosan, létra tetején juttatták célba, közben mások borban és versben is megmártózhattak. Jól fogyott a nedű, és jól szólt Bese Botond bőrdudája, ami a drámaisok szavalatait vezette be. Vass Sanyi, a róla átkereszetelt Sass Vándor Egocenterben ezúttal tánc helyett vetített, ilyen video-performance-ot sem láthatott még szentesi közönség. S még csak ekkor jött a megnyitó, bár a kavarodásban Grecsó Krisztián alig talált alkalmat, hogy felolvasson. A közönség, visszatalálva eredeti helyére, a leragasztott nevekre, irodalmi igényességű mondatokat hallhatott tőle az autonóm kertész - ez Szabó Csaba - szédítő intuíciós érzékéről. Úgy játszik el a halott, egykor volt élő anyaggal, mintha ismerné a titkot is, milyen nélkülük. Különleges hangulatú kortárs tárlatra számíthatott, aki eljött, rögtön a bejárattal szemközt egy baba fogadta óriás feszületen, ehhez társult a többi alkotás hangulatában, technikájában. Elővette az alkotó az egyszer már közszemlére tett elhullott hüllők témáját is, azok mementója, egyben feltámadása a tárlat. A végeredmény december 22-ig szerethető, vagy nem szerethető. D. J.

<<< Vissza