Kováts Károly festménye Mátéffy Ferencről (1932) 1908. május közepén újabb 6 évre ismét Mátéffy Ferencet választották polgármesterré, ezáltal folytathatta városépítő tevékenységét. 1909-ben határozatot hoztak Szentes 22 legforgalmasabb utcájának aszfaltozásáról, melynek következtében a belterületi műutak hossza rövid időn belül 10 km-ről 20 km-re növekedett. Ez év folyamán megépült a városi jéggyár, kibővült a vágóhíd, elkészült az állandó korcsolyapálya, a színház pedig felvette a város nagy szülöttjének, Tóth Józsefnek a nevét. Az igazi nagy építkezések csak ezután kezdődtek. 1910 és 1912 között felépült az új városháza, a járásbíróság, a katolikus népiskola, a kenyérgyár, a mozi, a Szentes Vidéki Takarékpénztár Kossuth utcai palotája (ma Földhivatal), valamint 8 új külterületi népház. Megkezdődött a polgári leányiskola és a felsőpárti református templom építése, valamint az Erzsébet tér kialakítása. Az érintett időszakban munkásgimnázium létesült, megkezdte működését az újonnan szervezett Csongrád Megyei Tanfelügyelőség, valamint a MÁV Szentesi Osztálymérnöksége; átadták a forgalomnak a berekháti feltételes vasúti megállóhelyet, megindult az automobil-bérkocsi szolgálat, múzeumi célra átadták a Széchenyi-ligeti volt városháza épületét; elkészült a város átfogó rendezési terve, s nyomdába került Sima László: Szentes város története című munkája. E közel sem teljes felsorolás ismeretében talán nem csoda, hogy dr. Mátéffy Ferencet 1914 májusában közfelkiáltással ismét Szen-tes polgármesterévé választották. Kész tervei voltak egy gimnáziumi internátus, egy kultúrpalota és egy vásárcsarnok építésére, a tanyai központok kialakítására, a Kurca hajózhatóvá tételére és vizének felfrissítésére, a vasútállomás kibővítésére. A további látványos gyarapodást azonban megakasztotta az első világháború kitörése. Az elkövetkezőkben a békés építés helyett a háborús közigazgatás nehézségeivel és az egyre súlyosodó közellátási problémákkal kellett megbirkóznia. Az e téren kifejtett tevékenységéért az uralkodó 1917-ben a II. osztályú polgári hadiérdemkereszttel tüntette ki. A háborút követő zavaros politikai viszonyok között már nem találta helyét, ezért megromlott egészségi állapotára hivatkozva 1918. november 30-án kérvényezte nyugdíjazását. Nem vonult teljesen viszsza. Ismét megnyitotta ügyvédi irodáját, elnöke lett a Szentesi Zöldség- és Gyümölcstermelő Szövetkezetnek, emellett presbitere maradt az evangélikus egyháznak, illetve tanácsbírája a csanád-csongrádi egyházmegyének. A kortársai közül kevesen tudták, hogy utolsó éveiben értékes irodalmi munkásságot is folytatott. 1925-1927 között írt egy érdekes világföldrajzot, összeállított egy lexikonszerű művet Népfajok és néptörzsek címen, s elkészítette a Vallások és felekezetek című értekezését. Művei kiadására egyelőre nem gondolt, később pedig már nem gondolhatott. Betegség nem gyötörte, ezért mindenkit váratlanul ért a hír: dr. Mátéffy Ferenc nyugalmazott polgármester 1927. július 5-én éjjel szívszélhűdés következtében elhunyt. Ravatalát másnap a városi közgyűlési teremben állították fel, amelyhez órákon át zarándokoltak a részvétet nyilvánító szentesiek. Koporsóját a városi tanács tagjai vállukon vitték a Kossuth térre, ahol Bottyánszky János evangélikus lelkész gyászbeszéde nyitotta meg a temetési szertartást. A város nevében dr. Négyesi Imre polgármester, a vármegye nevében dr. Csergő Károly alispán, az ügyvédi kar nevében dr. Péter Albert mondott búcsúztatót, majd ezrekre menő gyászoló közönség kíséretében megindult a gyászmenet az evangélikus temetőbe. A családi sírboltba helyezték örök nyugalomra. (Szerető hitvesét 20 évvel később mellé temették.) Az Alföldi Újságban Sima László méltatta a város saját halottjának érdemeit: az akkori Szentes legnagyobb, legérdemesebb, legegyenesebb, leghajlíthatatlanabb, legkövetkezetesebb férfiának, az új Szentes megteremtőjének nevezve dr. Mátéffy Ferencet. Az utókor sem feledkezett meg érdemdús polgármesteréről: 1932-ben utcát neveztek el róla, Kováts Károly pedig megfestette életnagyságú arcképét, amelyet 1933-ban helyeztek el a városháza közgyűlési termében. Azóta onnan figyeli a kései utódok munkáját, s mintha időnként figyelmeztetne: - Ne vitatkozzatok annyit, inkább tegyetek! Labádi Lajos

<<< Vissza