A Szentesi Élet utóbbi számaiban megemlékeztünk két városunkban élt szépíróról, Gulyás Pap Etelkáról és Csáktornyai (Filó) Lajosról. A korukban elismert, és méltán népszerű íróról és költőről az utókor hamar megfeledkezett, s műveik ma alig hozzáférhetők. Hozzájuk kell sorolnunk az ugyancsak feledésbe merült novellistát, színpadi szerzőt, műfordítót és lapszerkesztőt, Bánfalvi Lajost, aki egykor a legismertebb szentesiek közé tartozott. A Baranya vármegyei Bánfalván született izraelita családban 1851. november 3-án; eredeti neve Leipnik Lajos. Szülei: a makói illetőségű Leipnik Sámuel és a Budán született Kann Natti (Eszter). A család az 1850-es évek első felében telepedhetett le Szentesen. Elemi iskoláit és a gimnáziumot már itt végezte. A budapesti egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1875-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett. Néhány évig önálló gyógyszerészként működött Csanádpalotán, Szászvároson és Hódmezővásárhelyen. 1880-ban házasságra lépett Sonnenfeld Terézzel, néhai Sonnenfeld Sámuel szentesi fakereskedő és gőzmalom tulajdonos lányával. Ezzel közel egy időben nevet és pályát változtatott: felvette a Bánfalvi családnevet, és az írás, valamint a lapszerkesztés vált fő hivatásává. Az irodalommal még egyetemistaként, 1871-ben kezdett foglalkozni. Első verseit és novelláit a Jászkürt, a Családi Kör, a Barázda, a Magyarország, az Új Idők, a Magyarország és a Nagyvilág című lapok közölték. 1878-tól a Szegedi Híradó külső munkatársa. Még ez év nyarán részt vett a Szegedi Napló alapításában, amelynek belső munkatársa lett. Itt együtt dolgozott a szentesi születésű Kulinyi Zsigmonddal és a nagytehetségű Mikszáth Kálmánnal, akivel a későbbiekben is bensőséges baráti kapcsolatban maradt. A szegedi éveiben írt verseit Költemények címen önálló kötetben jelentette meg (1880), emellett műfordítással is foglalkozott (németről magyarra). 1880-ban megvált a Szegedi Naplótól, és a Budapesten megjelenő Ellenőr munkatársa lett riporteri minőségben. Ennek ellenére továbbra jobbára Szegeden tartózkodott, mivel ő tudósított az nagyárvíz utáni helyreállítási munkálatokról. Írásait rendszeresen közölték más újságok is, így: a Fővárosi Lapok, Vasárnapi Újság, Nemzeti Hírlap, Vásárhely és Vidéke stb. Szögedi Paprika címen humorisztikus lapot indított (1880), majd Mephisto álnév alatt ő szerkesztette és adta ki a Hódmezővásárhelyen megjelenő Suhogó c. élclapot (1884), továbbá a Szegeden megjelenő Hüvelyk Matyi c. élclapot (1889). A Révai testvérek gondozásában ekkoriban jelent meg a Közel és távol c. novelláskötete, és a Bolond asszony leánya c. regénye. 1898-ban a Thália befogadása c. verses színművével nyitották meg a Petőfi Szállóban kialakított szentesi színházat, amelyet az ünnepi alkalomra írt. Szépírói munkásságának elismeréseként a szegedi Dugonics Társaság rendes tagjai sorába választotta. 1889-ben hazatelepült Szentesre, és május elejétől a hetente kétszer megjelenő Szentes és Vidéke c. kormánytámogató lap társszerkesztője lett. 1901 januárjától átvette az újság teljes szerkesztését, valamint a nyomda irányítását is, egészen 1912-ben bekövetkezett haláláig. A lapkészítés mellett hosszabb időn át betöltötte a helyi izraelita hitközség, továbbá a Szentesi Kerületi Betegsegélyező Pénztár elnöki tisztségét. Lapjával élénken bekapcsolódott a korszak kiéleződött politikai csatározásaiba, ezáltal igen gyakran a 48-as függetlenségi ellenzék támadásainak középpontjába került, élükön Sima Ferenc országgyűlési képviselővel. Megyei és városi képviselőként szintén részt vett a közéleti küzdelmekben, mindenkor szem előtt tartva a város gyarapodását, fejlődését. Ez utóbbit ellenfelei is elismerték. Bizonyság erre a halálakor - 1912. január 5-én - közzétett méltatás, amely a rivális ellenlapban, az Alföldi Ellenzékben jelent meg: "Nem egy úton haladtunk, de egy cél felé törekedtünk. Politikai meggyőződésünkben egy egész világ választott el bennünket egymástól, de egyben egyek voltunk. Egyforma lelkesedéssel és önzetlenül akartuk Szentes városa és népe előhaladásáért mindent megtenni. Újságíró volt. És ebben a pár szóban el is van mondva egész életfolyása. Küzdött, mert küzdés volt az életeleme... A közélet embere volt, ki tollával és szavával mindenkor Szentes előhaladásán dolgozott. Szentes város két utolsó évtizedének történetéből Bánfalvi Lajosnak, az újságírónak neve ki nem maradhat. Nem maradhat ki, mert egy emberöltő óta nincs e városnak egyetlenegy alkotása sem, melynek létesítéséért tollával ne harcolt volna. Nemcsak a gyászlobogók hirdetik Szentes város gyászát. A valódi gyász az igaz emberek szívét tölti be, az igaz emberekét, kik az ideális célokért küzdőket megbecsülni tudják." Labádi Lajos

<<< Vissza