|
 Ifj.
Kiss Bálint: Boros Sámuel jegyző (1825)
Az 1849. október 6-án kivégzett mártírokra emlékezve, szólnunk kell városunk
elítéltjeiről is, akik ugyan elkerülték az akasztófát, de ugyancsak sokat
szenvedtek szabadságharcos tevékenységük miatt. A Szentesi Élet ez évi
április 14-i számában már írtunk Hajdú Lajosról, a halálra ítélt református
iskolaigazgatóról, aki utóbb kegyelembe részesült, de hat évet várfogságban,
nehézvasban töltött. Hasonló sorsra jutott városunk volt főbírája, első
polgármestere, Boros Sámuel is.
Mivel vezető szerepe volt 1848/49-ben a forradalmi átalakulás és a fegyveres
önvédelmi harc szervezésében és irányításában, természetesen ő sem kerülhette
el az üldözést. A császári csapatok elől sikerült elmenekülnie, de személye
nem merült feledésbe. Ezt jórészt Basa József szentesi főszolga-bírónak
köszönhette, aki jelentéseiben sosem mulasztotta el megemlíteni nevét,
illetve "bűneit". Egyik 1850-ben kelt felterjesztésében többek
között a következőket írta Borosról: "A márciusi 1848-iki napok bekövetkeztétől
fogva Szentesen a forradalom élére állva a szentesi, különben érett felfogásáról
s a művelődésben előhaladtáról ösmert népet uralomgyakorlásra, törvénytagadásra
s tettleges foglalásokra vezérelte... Honvédek adására, sőt nemzetőrképpi
felkelésekre is, az itthon maradók földjeik felosztásával buzdítgatta
a proletáriusokat... A város közpénztárából a függetlenség ünnepélye örömére
4000 pengőforintot ajándékoztatott a felkelőknek. Ugyanazon függetlenség
ünnepén a piacra egybehívott néptömeg előtt a respublicát ő kiáltotta,
világosan kimondva, hogy Magyarországnak többé királya nincs, nem is lesz.
Végre ugyanezen alkalommal a népet függetlenségének utolsó fillérig s
utolsó csepp vérig védelmezésre - maga szavalva előttük az esküt - feleskette."
Az ilyen és ehhez hasonló hangvételű jelentések után nem lehetett csodálkozni,
hogy a császári hatóságok érdeklődése felébredt Boros Sámuel személye
iránt. Szökése miatt Szentesen lévő vagyonát zár alá helyezték, s szigorú
intézkedéseket tettek felkutatására. A kritikus hónapokban szülő-helyén,
Túrkevén húzódott meg.
Az ekkor már 63 éves - bizonytalan helyzetének tisztázása érdekében -
1851 őszén önként jelentkezett a Pesti Cs. Kir. Haditörvényszék előtt.
A kihallgatása során felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint Boros Sámuel
polgármester "nemcsak a forradalmi koránytól jövő parancsokat teljesítette
buzgón, hanem saját jószántából is sokat tett a forradalmi érdekek támogatására;
különösen nagyszámú újoncot állított a népfölkelő hadsereg számára, népgyűléseket
hívott össze, amelyekben a Népbarát és a Munkásújság lapokat részint ő
maga, részint az ő utasítására más városi tisztviselők olvasták fel és
magyarázták... Közzétette Kossuth Gödöllőn, 1849. április 7-én kelt újoncállítási
felhívását az április 13-án tartott népgyűlésen, ahol azt indítványozta,
hogy akik önként négy évre besoroztatják magukat, a zsoldon kívül ház-
és szántótelekben részesülnek... Végül 1849. május 8-án, egy újabb népgyűlésen
beszédet mondott, amelyben a felolvasott függetlenségi aktát a népnek
magyarázta, a fiatalokat fegyverfogásra buzdította, s hogy a forradalmi
függetlenség rendjének fenntartásáért utolsó csepp vérüket is áldozzák
fel, amit a gyűlés elfogadott."
A felsorolt vádak alapján, amelyeket Boros Sámuel igaznak ismert el, a
Pesti Haditörvényszék 1851. ok-tóber 1-jén kelt ítéletében kimondta, hogy
nevezettnek "felségárulás bűntette miatt, a lázadás által okozott
károk jóvátételekénti teljes vagyon-elkobzás mellett, kötél általi halállal
kell bűnhődnie"
Az uralkodó utóbb - 1852. márc. 27-én kelt határozatával - az ítéletet
kegyelem-ből 4 évi várfogságra változtatta, beszámítva a már kiállt vizsgálati
fogságot. Büntetését a josefstadti börtönben töltötte le, ahol egy ideig
Hajdú Lajossal együtt raboskodott.
Eddigi ismereteink szerint Boros Sámuel 1855 őszén szabadult. 1856 novemberében
visszakapta elkobzott vagyonát, de évekbe telt, mire birtokaival ismét
ténylegesen rendelkezhetett. Szabadulása után Pesten, Karcagon, majd Kecskeméten
élt, míg végre 1860 őszén feleségével együtt hazaköltözhetett Szentesre.
1866-ban bekövetkezett haláláig még több tisztséget viselt, de ezekről
december végén egy másik írásban számolunk be.
Labádi Lajos
|
