<<< Vissza

Kulturált kampány után
Szirbik Imre - választásokról, önkormányzatról

2006. október 6.

 
Az önkormányzati választás végkimenetele attól függött, hogy Szentes lakói milyen attitűd alapján szavaznak. Ha úgy tetszik, zsigerből, indulatokkal telt elutasító szavazatokat adnak le, akkor számomra kétséges lett volna a győzelem – jelenttette be Szirbik Imre országgyűlési képviselő, Szentes újraválasztott képviselője a Rádió Szentesnek adott interjújában. Majd így folytatta:

- Köszönöm, hogy a higgadt bölcsesség alapján döntöttek, és ez azt jelenti a számomra, hogy azt a városfejlesztő munkát szeretnék folytatni, amit most már a negyedik ciklusban teszünk. Bízom benne, megszolgálom a bizalmat, azoknak pedig, akik másképp szavaztak, szeretném bebizonyítani, hogy a többség jól döntött.

A választásokkal kapcsolatban a polgármester örömét fejezte ki abban, hogy Szentes lakossága kulturált kampányban, európai módon választotta meg vezetőit. Már korábban bejelentette, szeretne a képviselők lakossághoz eljuttatott ígéreteiből, vállalásokból, az általuk fölvetett megoldandó problémákból összeállítani egy a programot, ami az elkövetkező négy év alapját adja. Ezt ma is komolyan gondolja. Hozzáfűzte azonban, hogy a vezérfonal mégiscsak az lesz, amit személye és az MSZP tett le az asztalra, hiszen arra kaptak felhatalmazást.

A képviselő-testületben az elmúlt négy évben többségben volt a baloldali koalíció. Október 1-jével valamelyest változott az önkormányzat összetétele. (MSZP-SZDSZ 11, Fidesz-KDNP 8, Együtt Szentesért Egyesület 1, Szövetség Szentes Felemelkedéséért 2, független 1.) Szirbik Imre ezzel kapcsolatban kijelentette: eddig sem az említett többségre támaszkodott elsősorban, hanem a bölcs megegyezésre, amelyet az a 23 képviselő képviselhet, akiket a lakosság a megbízott. Elmondta, ez a következőkben is így lesz, az együttműködésre alapozó nemes hagyományokat folytatni kívánja. Véleménye szerint az a kulturált kampány, ami Szentest jellemezte, erre jó alapot ad.

A testületben hat új képviselő lesz. S hogy többségük eddig is a bizottságok munkáját segítette, a polgármester bízik abban, hogy zökkenőmentes lesz a testület munkája.

A közeli napokban meg kell alakulni a testületnek, a képviselők esküt tesznek, és megalakulnak majd a bizottságok is. Hogyan oszlik meg ez a testületben? A kérdésre a következő választ kaptuk:

- Ezen a téren is a hagyományokat szeretném folytatni. Korábban is a hét bizottságból négyet vezetett a többségi oldal. Úgy gondolom, ez az arány a továbbiakban is fönnmarad. Polgármesterként immár negyedik ciklusban irányítom a várost, a kérésem mindig az volt, hogy az ellenzéki oldal adja a pénzügyi bizottság elnökét. Ezen az elven se szeretnék változtatni. Eddig Félegyháziné Somogyi Éva személyében kiváló szakember dolgozott a bizottság élén. Embersége, város iránti elkötelezettsége is alkalmassá tette erre. Szívesen venném, ha mindezt az erényt folytatni tudná valaki. Ezt tolmácsolom majd az utánam legjobb eredményt elért polgármester-jelöltnek.

Folytatva a sort a bizottságokkal, csak emlékeztetőül: az oktatási, a jogi-ügyrendi, az egészségügyi, a városfejlesztési, a kereskedelmi-idegenforgalmi bizottságokba az MSZP-SZDSZ adta az elnököt. Ellenzéki "kézben" volt a pénzügyi, a lakásügyi, valamint az ifjúsági és sportbizottság.

A jogszabály szerint a választás eredményének kihirdetésétől számítva 15 napon belül kell megalakulni az új testületnek. Ez október 16-án telik le. Szirbik Imre szerint - továbbra is tartva a pénteki ülésrendet - várhatóan október 13-án lesz a szentesi ülés. A fenti jogszabály a megyei közgyűlés felállására is érvényes. Ez utóbbiról szólva a polgármester elmondta a megye politikai élete alapvetően megváltozott. Úgy gondolja, hogy a megyében, függetlenül attól, hogy milyen színű kormánya van az országnak, tíz éve kiegyensúlyozott folyamat áll fenn. A többséget alkotó szocialista közgyűlés soha nem hatalmi pozícióból kezelte a fideszes településeket. Véleménye szerint a labda most a másik oldalon lesz. De... "Ismerve kollégáimat, képviselőtársaimat, bízom benne, ezt a korrekt hagyományt folytatni tudjuk. Ez lesz a megye demokratizmusának a próbája - mondta a polgármester.

L. J.


<<< Vissza