<<< Vissza

A bor és gasztronómia éve
A diákok asztaldíszítésben jeleskedtek

2006. október 6.

 
A "Kertmagyarország felé" tizenöt éves múltra visszatekintő rendezvénye a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolának. Igaz, Lászlóné Varga Zsuzsanna igazgató megnyitó beszédében arról szólt, hogy a mostani bemutató csak 14. a sorban, mert tavaly építkezés miatt elmaradt a szakmai program. Mint ismeretes, minden évben volt valami a mottójában, ami meghatározta a kiállítókat, a programot. A mostani kiállítás a magyar bor és gasztronómiai éve jegyében szerveződött. Hangulatát pedig az iskola diákjainak és a Magyar Imre vezette szegvári Dobbantó néptáncegyüttes tehetséges fiataljainak műsor adta meg.

Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő egyebek mellett utalt arra a megnyitón, hogy Szentes és környéke Magyarország és Európa egyik kertészeti központja. A találkozás, maga a kiállítás arról szól, hogy megmutassuk magunkat, mert van mire büszkének lenni ebben a tájkörzetben. Hogy lépést tartsunk a világgal, fontos számunkra az, hogy megismerjük mások tapasztalatait, az új technikákat, megismerni, hogy a piac mit szeretne, mit tud, és mit akar elfogadni.

Az étel a gasztronó-miában nagyon fontos vette át a szót az igazgatónő. Az is nagyon fontos, hogyan tálalunk fel egy ételkülön-legességet, de a legegyszerűbb, a leggyakrabban fogyasztott ételt is lehet és kell is gusztusosan, étvágygerjesztően tálalni.

- Az is fontos, hogy a tányér milyen asztalon van, mondta. - Tanítványaink az aulában kiállított munkái arról tanúskodnak, ők hogyan álmodták meg az ősz színeiben azt az asztalt, amely mellett szívesen eltöltenének egy meghitt vacsorát.

A munkához verseny is kapcsolódott, melynek egyik témája az asztaldíszítés volt. Miként azt Ádám Zsuzsa tanárnő elmondta, az egy kicsit előselejtezőnek is számít, hiszen az első három helyezett hamarosan az országos döntőn szerepel majd. A megméretésen első helyezést ért el Sasfalvi Mariann, második lett Bánfi Anikó, harmadik pedig Nagy Péter. A közönségdíjat Derék Barbara vehette át.

Az ünnepségen részt vett az intézményt fenntartó Földművelésügyi és Vidék-fejlesztési Minisztérium ve-zető főtanácsosa, Domonkos Sándor, aki beszéd helyett ennyit mondott: "Jöjjenek velünk, és nézzük meg a kiállítást!" A bemutatón több mindent láthattunk. A jó minőségű és szép kivitelezésű portékák mellett azonban találhattunk üres helyeket is. A korábbi évek-hez viszonyítva kevesebb termelő jelent meg termékével a kiállításon.

Az iskola emeletén képző-művészeti kiállítás, valamint kézműves foglalkozás várta a látogatókat. Az aulában helyezték el dr. Szalva Péter emlékkiállítását. Az igazgatónő elmondta, szeretnék, ha a kiállítás az iskola területén állandósulni tudna, hogy méltóképpen megemlékezhessenek a neves növény-termesztőről és nemesítőről. Délután szakmai előadásokon vehettek részt az érdeklődők az Árpád Agrár Zrt. székházában.


<<< Vissza