|
Vannak olyan történelmi pillanatok, mikor minden sokba kerül.
A nagyság is, meg a kicsinység is. A növekedés is, meg a csökkenés is.
Szeptember 17-én ünnepli az ország - jobban mondva az ország tisztulni
vágyó lelkiismerete - Salkaházi Sárát, a szerzetes nővért, akinek bizony
életébe került, hogy elhitte: őt az Isten nem küldhette másra, mint arra,
hogy a gonoszság idején az üldözöttek védelmezője legyen. 1944 karácsony
harmadnapján a Dunába lőtte őt a szélső jobboldali őrület.
Aznap, 1944. december 27-én, mint fiatal dunavarsányi lelkipásztor, ezt
írtam munkanaplómba: "Délelőtt a községházára hivattak, s egy ún.
"pedagógus" kioktatott a keresztény elvek lényegéről."
Akkor persze még nem tudhattam, e gyorsan kommunistává vörösödött népnevelő
meg nem sejtette, hogy miközben ő egy fiatal papot próbál "nevelgetni",
azonközben egy egyszerű apáca fizeti ki annak árát, hogy bemutatja a kereszténység
lényegét: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt." A
budapesti bazilika előtti boldoggá-avatás ezt a keresztény lényeget fogja
megünnepelni, s fogja meggondolkodtatni azokat, akik életük megmentéséért
mindenre képesek, csak áldozatra nem. Szeptember 17. így lesz a céltudatos
élet és helytállás sokba kerülő tisztességének ünnepe.
Persze van egy másik "sokba-kerülés" is. Ezekben a megszorításos
hónapokban tapasztalhatja meg a magyar nép, hogy mibe kerül, ha egy nép
az 1956-ban sokba kerülő 1989-et nem becsüli eléggé, hanem 16 éven át
újra meg újra feláldozza a gazdasági és politikai hatalom utáni éhség
oltárán.
Most kell a népnek visszafizetni azt a felhalmozott adósságot, mely attól
nőtt elviselhetetlenül naggyá, hogy hagyta magának kifizetni azt a pénzt
is, aminek nem volt meg a megdolgozott fedezete. Hát bizony ez a visszafizetés
nem kényelmes dolog. Nagyon fáj. S ezt a fájdalmat alig enyhíti, ha ki-ki
megtalálja azokat, akik jobbról avagy balról bűnbakká kinevezhetők.
Az országos méretű nekikeseredést talán csak azok tudnák enyhíteni, akik
rendelkeznek a feltétlen és bátor igazmondás karizmájával. De hol vannak
ők? Akad-e hazánkban olyan hazafi avagy hívő magyar, aki fel meri vállalni
a legfontosabb megmondás kockázatát. Illetve annak a kérdésnek feltevését,
ami így szól: "Magyarok! Nem vagytok-e véletlenül nagyon hiszékenyek
és így könnyen megvásárolhatók?" Hol vannak az ilyen bátor szájú
magyarok?
Vagy csak marad az álom? Annak megálmodása, hogy hátha történik csoda
az 50. évfordulón, s hallatszani fog a mennyből 1956 mártírjainak kórusa.
Ám ez a csoda esetleg nagyon sokba kerülne. Talán olcsóbb lenne a drága,
ha mernénk a magunk kárán tanulni. Ha nem is istenadta jókedvvel, hanem
egy kis humorral.
Vági László
|
