<<< Vissza

Sikeres pólóslányok

2006. július 14.

A Szenteei Vízilabda Klub gyermek leány csapata a 2005-2006 évi bajnokságban országos második helyezést ért el. A küzdelmek 2005. októberében kezdődtek hét csapat részvételével: BVSC, Dunaújváros, Eger, Kecskemét, Szeged, Győr és Szentes. A bajnokság első fordulóját a tavalyihoz hasonlóan 100 százalékosra sikerült teljesítenünk, de aki járatos a sportban, főleg az ilyen korosztályos sportban, az jól tudja, hogy mit jelentenek félévek, hónapok. A második forduló sokkal kiélezettebb küzdelmeket hozott. A végeredmény pedig: az első helyen két csapat állt azonos pontszámmal. Ebben az esetben a gólkülönbség dönti el a helyezéseket. Így alakult ki a végső rangsor: 1. Dunaújvárosi VSI GS, 2. Hungerit-TOP COP Sec. Szentes 3. BVSC 4. ZF Eger.

Azt is sikernek könyvelhetjük el, hogy négy korosztályból 18 lányt hívtak be a Magyar Vízilabda Szövetség által szervezett szakmai edzőtáborokba, ahová az ország legtehetségesebb játékosai kaptak meghívást tíz napra. Városunk méltán lehet büszke ezekre a lányokra.

Köszönet mindazoknak, akik csapatuk munkáját anyagilag és szakmailag is segítették. Hungerit, TOP COP Sec., Szentes Város önkormányzata, Szentesi Vízilabda Klub vezetősége és edzői.

Képünkön a második helyezést elért csapat tagjai: állnak (balról): Kertes Anna, Beleon Zita, Sípos Dorina, Gundl Diána, Pengő Nikolett, Oltyán Gyula (edző), Gémes Ivett, Bakos Anna, Hajdú Hédi, Csüllög Ágnes. Ülnek (balról): Molnár Gyöngyi, Olyán Katalin, Kövér-Kis Réka, Miskolczi Kitti, Bakos Eszter, Gémes Alexa. Játszottak még: Papp Tímea, Polyák Éva, Rácz Daniella, Ujj Petra, Fazekas Anett, Duhaj Dorina.


<<< Vissza