Egy kérdéssel kezdem mai írásomat. Nem volt-e túlzás részemről a bírái előtt álló Nagy Imre "Nem kérek kegyelmet"-jének olyan katartikus erőt tulajdonítanom, mellyel talán sokan nem tudnak azonosulni? Válaszom ez: igen túlzás volt. És szándékos túlzás! Mert elhangzottak már az emberek történetében olyan rövid, de súlyos kijelentések, melyek önmagukban is eseménynek számítanak, hát még, ha elhangzásuk környezetét is tekintetbe vesszük. Igen, az ilyen súlyos szavak maguk is történelmet írnak azzal, hogy előbb-utóbb azok is komolyan veszik őket, akiknek nem az a dolguk, hogy értelmezzék őket. Megítélésem szerint nagyon silány lelkipásztor lennék, ha nem döbbentem volna meg, mikor láttam a képet, amint ott áll a magyar miniszterelnök meggyötört alakja 1956 Kajafásai és Pilátusai előtt, s kimondja felettük ő maga a végső ítéletet: tőletek nem kérek kegyelmet, mert ti nem is léteztek ahhoz képest, ami e pillanatban én vagyok. Én itt és most a magyar nép vagyok. Úgy vagyok én itt és most a magyar nép, amint Jézus volt Pilátus előtt az egész emberiség. Nem hiába hangzottak el felette az elfelejthetetlen szavak: "Ecce homo! Íme, az Ember!" Mikor erre a fekete-fehér fotóra visszagondolok, újra meg újra Munkácsy Mihály jut eszembe: ha ő látta volna e képet, ugyan micsoda festményt alkotott volna róla, s ugyan írt-e volna alá mást, mint azt, hogy "Nem kérek kegyelmet!"? Túloztam tehát? Persze, hogy túloztam. S talán az én Uram Jézus nem túlzott akkor, mikor egy pogány katonatiszt hitét avatta szentté mondván: "Nem találtam ekkora hitet Izraelben!"? Meg aztán azt is szeretném nyomatékozni, hogy nem jó az, ha saját beidegződéseinkre bízzuk, hogy a Történelem ura kiből csinál vértanút, s kiből hóhért. Inkább azt tesszük jól, ha tudomásul vesszük, hogy a történelem magyar főszereplőit is Isten válogatja ki, s mondat ki velük életfontosságú szentenciákat. Egyre vészesebben közelít a pillanat, mikor kiderül, hogy a magyar nép végre meg tudja-e majd ünnepelni 1956 dicső emlékét. Leszünk-e ennyire önérzetesek magyar voltunkra, hogy nem pártszimpátiákra bízzuk: kiket tartunk nagynak és kiket nem? Nehogy az történjen meg velünk, hogy 1956 hősei előtt az az amerikai elnök viselkedett legtiszteletreméltóbban, akinek puszta ittlétét is némelyek szégyellnivalónak tartják! Jean Marie Lustiger, Párizs zsidó származású érseke mondotta, hogy őt gyermekkorában arra tanították: többek közt "tévedni sem szabad!" Jó lenne, ha soron következő ünnepünkben semmi tévedés nem történne! Nem szabad még most is beleesnünk történelmi tévedésbe! Ahhoz nem vagyunk elég nagyok! Vági László

<<< Vissza