<<< Vissza

Kullancsveszély

2006. május. 26.

Balogh Györgyit, a városellátó intézmény műszaki vezetőjét a kullancsveszély ürügyén kerestük meg, és a városi fa- és virágültetésekről is kérdeztük.

- Ebben az évben a kullancsfertőzés nemcsak Szentesen, hanem országos szinten is erős - mondta. Olyan parkterületeken, ahol rendszeresen nyírjuk, öntözzük a pázsitot, ott is van, saját dolgozóinkban is találtunk kullancsot. Egyszer már volt egy teljesen átfogó irtás többek között a lakótelepeken, a Hősök erdejében, a Széchenyi ligetben. Szakemberek figyelik, és amikor szükséges, azonnal indítjuk a kullancsirtást. Azokban a parkokban is, ahol egyébként eddig nem volt. Valószínűleg az enyhe tél következtében áttelelt minden kórokozó, kártevő és elszaporodtak. A szakemberek tudják, mikor jön a következő kullancsinvázió a mostani irtást követően, mikor kelnek ki az újabbak. Múlt héten fejeztük be az előző irtást és vagy a lakossági jelzést követően, vagy a védekezést végzők döntése alapján kezdjük újra.

Fák cseréjét már nem tervezi idén a városellátó. Nemrég egynyári virágokat ültettünk ki a virágágyakba. A "fehér ház" környéke kivétel, mert ott még folynak a burkolások. Eddig körülbelül húszezer egynyárit tettünk ki és még néhány ezer van hátra, ahogy elkészülnek a kivitelezők.

M. A.


<<< Vissza