Mostanság nagyon lehangoló az a tény, hogy rosszá kezd válni az egyházak viszonya az állammal, a társadalom egy részével. Keresem ennek az okát. Mert nem gondoltam volna, hogy 1989 után 16 évvel egymás után jelennek meg a tv-képernyőjén vallásellenes kifakadások. Ez engem nagyon elszomorít. De mivel Krisztus papja vagyok, nem ítélhetek meg senkit emiatt. Csak magunkban kereshetjük e szomorú helyzet okát, mert csak a magunk lelkiismeretében kutakodhatunk, nem a másokéban. Töprengéseim eredményét viszont elmondom mindenkinek, mert talán használni tudok vele azoknak is, akik nem az én hitemet élik, de élik saját józan és tiszta lelkiismeretüket. Töprengéseim végeredménye: az a valami nem történt meg, aminek meg kellett volna történnie mindjárt 1989/90-ben, mikor a történelem kegyes volt hozzánk, s csodát művelt velünk. Ezt a csodás, kegyelmi pillanatot, annak bekövetkezését, már 1989 júniusában is lehetett észlelni. S ehhez nem kellett prófétának lenni, mert a magamfajta átlagember is észrevehette, ha egy kicsit nyitva tartotta a szemét és a szívét. Ezért már én is felfedeztem, hogy most nagyon kezd működni a történelem. Ezért próbáltam ébresztgetésbe fogni. 1989. június 15-én, Nagy Imre temetését megelőző napon így elmélkedtem: (Mily jó, hogy megmaradt írásaim közt a szövege.) "Tudjátok-e mitől félek 1989. június 15-én? Magyar népünk közönyétől... A közöny dudvái úgy verik fel népünk lelkét, mint a gaz felverte ama 310-es parcellát. Ez a nép majdnem megszokta, hogy vértanúk sírja felett is helyén való a gaz... Szinte történelmi csoda, hogy fejfák kerülnek oda, ahol jól érezte magát a gaz. De még nem dőlt el, hogy fogja felébreszteni végső soron ezt a népet...?" A 16-ára hajló éjszakán pedig - úgy látszik nem tudtam aludni - ezt vetettem papírra: "A püspöki karnak már hetek óta egy nagyon komoly körlevelet kellett volna kiadnia, hogy a hívek tudják magukat mihez tartani. De mindig csak a késés!" Hát igen! Mindig csak a késés! Ha akkor nincs késedelem, akkor az történt volna, hogy a keresztény egyházak saját ingyen kapott szabadságukat elsősorban nyilvános és országos bűnbánatra használták volna visszamenőleg egészen Trianonig! S ezzel példát adtak volna az egész magyar társadalomnak, nehogy bosszúra és gyűlölködésre használja szabadságát. De ez nem történt meg. És most történik ehelyett az, hogy egymás után érik támadások az egyházak vezetőit. Persze a kétezer éves egyháznak az ilyesmi nem árt, sőt használhat. De a szegény magyar népnek mi a haszna abból, ha utálja a papokat? Vagy netán sajnálja őket: könyörületből? Vági László

<<< Vissza