<<< Vissza

Hétfőn a harmadik helyért...

2006. május 12.

Bár az elmúlt csütörtökön itthon 4-3-ra győzött, de mivel a fővárosban hétfőn este 6-4-re kikapott az Aramistól a Legrand-Szentes futsal csapata, így nem jutott a bajnoki döntőbe. A hazai találkozó sem volt sétagalopp, hiszen a vendégek szereztek vezetést, így lehetett futni az eredmény után. Később sikerült egyenlíteni, aztán a győzelmet is bebiztosítani. Koncz Zsolt, a csapat játékos-edzője a hétfő esti, mindent eldöntő harmadik mérkőzésről elmondta, hogy úgy kezdtek, ahogy az utóbbi hetekben szoktak: elaludtak az elején. 2-0-ra elhúzott az Aramis, ám ébredt a Szentes, egyenlített a csapat, kétszer is az első játékrészben. 3-3-al fordultak az ellenfelek, 4-4 után viszont már nem érkezett szentesi válasz az ötödik hazai találatra, 10 másodperccel a vége előtt szerzett hatodik Aramis-gól már nem osztott, nem szorzott. Koncz szerint nagy esélyt szalasztottak el azzal, hogy az első mérkőzésen nem sikerült győzni, ezen a találkozón nagyon sok minden eldőlt. Sokat számított a párharcban a futsal-rutin, ezen a téren az Aramis játékosai érezhetően a szentesi labdarúgók előtt járnak. A másik ágról a Gödöllő került a fináléba - megérdemelten.

A Legrand-Szentes számára egyetlen egy találkozó maradt hátra ebben az idényben, mégpedig a bronzmérkőzés. A találkozót május 15-én, hétfőn 20 órakor rendezik a sportcsarnokban. Az ellenfél a Cső-Montage gárdája lesz, a harmadik hely sorsa ezen az egy találkozón dől el. Azt, hogy a Legrand lehet a pályaválasztó, az alapszakaszbeli jobb eredményének köszönheti. Az idény utolsó futsal mérkőzésén remélhetőleg nagy számú szurkolósereg biztatja majd a Legrandot, az idei szezon meglepetés csapatát.

H. V.


<<< Vissza