 Dr. Cicatricis Lajos nyugalmazott főispán
Zemplén vármegye Móricz-ellenes átiratát 1931. április 27-én vitatta meg Csongrád Vármegye Kisgyűlése, amely hivatva volt összeállítani, és határozati javaslattal ellátni az április 29-én tartandó megyei közgyűlés napirendi pontjait. Nem tekinthető véletlennek, hogy az üggyel kapcsolatban elsőként dr. Cicatricis Lajos nyugalmazott főispán, örökös felsőházi tag, dr. Négyesy László egykori gimnáziumi osztálytársa emelkedett szólásra.
A durvaságáról és maradi nézeteiről ismert hajdani főtisztviselő elöljáróban leszögezte, hogy amikor a nemzeti szellem letörésére már irányzat alakult ki, amelynek egyik vezető tényezője Móricz Zsigmond (Vecseri Sándor főügyész itt közbeszólt: A Móriczok!), akkor időszerűnek tartja Móricz elmarasztalásának felvetését. Dr. Négyesy László a méltó választ már megadta e támadásra - fejtegette Cicatricis -, majd kezdeményezte, hogy ebből az alkalomból fejezzék ki nagyrabecsülésüket és köszönetüket a professzornak. A lényeg ezután következett: "Nekem nem csak Móricz Zsigmond ellen van kifogásom, hanem kifogásom van az ellen a mérgezett kút ellen, amely a hígvelejű intelligenciát táplálja, amely ellenez mindent, ami magyar érték, amely felfogás 1918-hoz és 1919-hez vezetett" - zárta felszólalását a volt főispán.
Ezt követően Böszörményi Jenő református lelkészelnök kért szót. Véleménye szerint, ha perrendszerűen akarnak ítéletet hozni az ügyben, akkor az ítélet előtt meg kell hallgatni a másik felet is. Ezért indítványozta, hogy szerezzék be a szükséges adatokat, addig viszont vegyék le az ügyet a napirendről. A kibontakozó vitát Cicatricis Lajos újabb heves kirohanása zárta le. Nyomatékosan kijelentette, hogy "...aki így megtagadja a közösséget a trianoni határon belül élő magyarsággal, azt én sem honfitársamnak, sem polgártársamnak nem akarom látni!" A kisgyűlés végül úgy döntött, hogy a megyegyűlés elé terjeszti a Móricz Zsigmond elmarasztalásáról szóló Zemplén megyei határozatot.
A sokfelől érkező támadások, vádaskodások bántották Móriczot. A "prágai háború" javában tartott, amikor egyik levelében így fakadt ki: "Ezt jól megcsináltam. Látom, hogy egy nagytekintélyű professzor fütykösöli egyik barátomat azért, mert ez az eszmék értelmezése körül bátrabb és újabb hangot használ. Közbevetem magam, mint egy torreádor, s meglobogtatom az eszmék palástját. Erre valamennyi bika az arénán mind nekibőszül, nekem ront és két hét óta taposnak a hátamon. Még a beleimet is kitaposnák, ha elnöki beszédekkel és vezércikkekkel lehetne." Érzékenyen érintette továbbá, hogy a személye körül kirobbant botrány hatására egyre többen lemondták a Nyugat előfizetését, ezáltal a rangos irodalmi folyóirat megjelentetése komoly veszélybe került. Megelőzve a teljes csődöt, barátai tanácsára közzétett egy nyilatkozatot a Pesti Naplóban, amelyben bocsánatot kért a nemzettől.
Az érintett írás közvetlenül a kisgyűlés után jelent meg, így a helyi sajtó úgy állította be, mintha Móriczot a Csongrád megyei kisgyűlési határozat késztette volna nyilatkozata megtételére. Bizonyára közrejátszott az is, s talán az utolsó cseppet jelentette a "pohárba". Erre utalás is történik nyilatkozatában. Elöljáróban elmondta, hogy minél többen szólnak hozzá az irodalmi vitának indult témához, annál zavarosabb és átláthatatlanabb a dolog: "...Csongrád vármegye kisgyűlésén már olyanokat adnak számba, hogy azért valóban ki kellene verni a magyar Parnasszusról" - írja Móricz. Belátja, hogy mégiscsak ő lehet az oka a sok zűrzavarnak, mert valószínűleg rosszul fejezte ki magát. "Én lelkesíteni akartam a magyarságot, feltüzelni egy szebb és jobb munkára az ifjúságot. Én magyar szívvel és magyar tűzzel írtam, s azt vártam, hogy úgy fogadják, amit mondtam, ahogy azt én éreztem. - Én bocsánatot kérek a nemzettől, boldogan és teljes szívvel, ha akaratlan nemes érzületüket bántottam meg, ha fájdalmat, vagy sérelmet okoztam... Azonban ugyanúgy elvárom mindenkitől, aki személyes hiúság, vagy politikai célok miatt támadott meg, s nem hajlandó belátni, hogy távol áll tőlem minden nemtelen szándék, amivel meggyanúsítottak; hogy ők is bocsánatot kérjenek tőlem...
Mi az hát, amit én a magyarságról hiszek és vallok? Én a magyarságot szigetnek tekintem az emberiség óceánjában. Egy testvértelen szigetnek, amely senkire nem számíthat, a kerek földön, csak önmagára. Hogy ezer éven át fenn tudott maradni és meg tudott élni ezeken az áldott rónákon, azt a magyar őserőnek tulajdonítom. S azonfelül az Isten kivételes szeretetének, mert osztozom a régi költők hitében, hogy a magyarságnak van egy külön Istene, a magyar Isten, aki bennünket kivételes szeretettel véd és oltalmaz..."
Írása végén erős meggyőződéssel kijelentette: "Új célokra, új munkára, új lélekre van szükség, ha ezt a szétroncsolt, tönkretett országot, s ezt a nemzetet új ezredévre akarjuk megépíteni. - Én az építő magyarság lobogóját tartom, arra esküszöm, s az alá óhajtom gyűjteni a teljes korlátokkal és társadalmi gátlásokkal szét nem szaggatott magyarságot. Minden cikkemben ezt írom, ezt hirdetem, mert ezt hiszem és vallom."
Labádi Lajos |
