Május 16-án összeül az új Országgyűlés. Állítólag egy történelmi választás után vonulhatnak be a nép képviselői a Parlament épületébe. Erről nem tudok nem írni. De mielőtt engedtem e belső kényszernek, elolvastam Petőfi Sándor 1848. július 4-én kelt híres költeményét, (A nemzetgyűléshez). Mire a végére értem, döbbentem rá, hogy én most imádkozom. Anynyira imádkozom Petőfi intelmét, hogy szinte kérem is e cikk kedves olvasóit: ha tehetik szintén ezt tegyék. Olyan lélekkel tegyük ezt együtt, mintha mindnyájan ott térdelnénk "a teremnek küszöbén, - Melyből a nemzet sorsa jön ki majd." Igen, nem túlzok! Térdeplő lelkülettel könyörögjük bele az új képviselők lelkiismeretébe: "Eredjetek be és munkáljatok, /Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés, /Hogy bámultában, majd ha látni fogják, /Megálljon rajta a világ szeme..." Pontosan ötven éve annak, hogy megállt rajtunk a világ szeme. 1956-ban értésére adtuk a világnak, főleg a jóléttől elálmosodott országoknak, hogy nem szép dolog úgy élvezni a szabadságot, hogy közben jó üzletet kötnek a zsarnokokkal. Ezt a hatalmas történelmi leckét, amit mi magyarok adtunk a világnak, nekünk kell a legméltóbban megünnepelnünk! S, ugyan mivel? Semmi esetre sem azzal, hogy reszketünk, mert netán sokba kerülhet a szükséges reformok kivitelezése, s már jó előre gyúrjuk a sarat, hogy legyen mivel megdobálnunk azok becsületét, akik merték venni a bátorságot, hogy levezényeljék a valóban nehéznek ígérkező munkálatokat. Nehogy azt gondoljuk, hogy 1848-ban időszerűbbek voltak Petőfi szavai, mint most, mikor azt mondja: "Hazát kell nektek is teremteni! /Egy új hazát, mely szebb a réginél," /Még a Trianon előttinél is! És tartósabb is... Hogy ez sokba fog kerülni? Persze, hogy sokba! Azért annyira legyünk még keresztények, hogy belátjuk: minden megváltás sokba kerül. Minden húsvétnak nagypénteknek az ára! Azt meg vesse ki kérlelhetetlenül a lelkéből minden viszonylag jobban élő magyar, hogy az új és szebb Magyarország árát ismét a nálunk szegényebbek fizessék ki. Ez utóbbi mondatomat le nem írnám, ha nem érezném, hogy sokan tartják magukat úgy hazafinak, hogy hazafiságukba a minimálbér alatt élőkkel való tevőleges szolidaritás nem fér bele. Ettől nagyon félek! S féljen más is! Féljen mindenki, aki el tudja mondani Petőfivel: Isten "lelkembe tette az iránytűt". Nehogy megtörténjen velünk az a baleset, hogy irányt veszít a lelkünkbe helyezett iránytű! Ezért tényleg jól tesszük, ha május 16-án lélekben körültérdepeljük az Országházát. A bemenőkért és a kívül maradókért. Tízmillió magyar polgárért. Főleg a szegényekért. Vági László

<<< Vissza