<<< Vissza

Egy közösség összefogása
Szirbik Imre átvette megbízólevelét

2006. május 12.

Átvette megbízólevelét az 5. számú választókerület új országgyűlési képviselője, Szirbik Imre. A választási bizottság elnöke, Fábján Sándor május 8-án a városházán tartott ünnepségen elmondta, a voksoláson mintegy 23 ezer 34 lakos vett részt. A városban és a térségéhez tartozó hét községben, 58 szavazókörben a 35 ezer 625 választásra jogosult 64,66 százaléka nyilvánított véleményt a négy aspiránsról.

Minek eredményeképpen Farkas Sándor (Fidesz-KDNP) 9639 érvényes szavazatot kapott (42,29 százalék); dr. Gombos András (SZDSZ) 1376 érvényes szavazat (6,04); Pap Imre (Munkáspárt) 325 érvényes szavazat (1,43); Szirbik Imre (MSZP) 11452 érvényes szavazat (50,25). Az első forduló érvényessége mellett eredményes is volt, hiszen Szirbik Imre megkapta az érvényes szavazatok több mint felét. A választási bizottság elnöke gratulált a képviselőnek, bízva abban, hogy tiszta szívvel, odaadással, a választókerület lakosságának jogos érdekeinek figyelembevételével, elkötelezettséggel látja el törvényalkotó munkáját.

Az ünnepségen részt vettek a környező községek polgármesterei is. Az országgyűlési képviselők május 16-án, a parlament alakuló ülésén teszik le esküjüket.

Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő meghatottsággal szólt a jelenlévőkhöz, mint mondta, hosszú folyamat az, melynek aktusaként a megbízólevelet átvette. Kijelentette: a hogyan tovább azon az úton lehetséges, melyre eddig épített, és annak a választási programnak a megvalósítását tartalmazza, amelyet letett a választók asztalára.


Szirbik Imrének édesanyja és felesége is gratulált.

 

- Hiszem, ez volt az egyetlen vezérfonál, és a választók többsége erre mondott igent - folytatta. És tudom, egyedül ez nem megy. Mint ahogyan az idevezető út sem volt magányos, egy közösség részeként végeztem munkámat. Engedjék meg, hogy megköszönjem a családomnak, a Magyar Szocialista Pártnak, azoknak a támogatóknak a segítségét, akik a nehéz időkben lelket tartottak bennem, amikor arról volt szó, hogy fogjunk össze és vigyük előre a város ügyét, társaim voltak, akik nap, mint nap, együtt dolgoztak velem, elviselték idegességemet, társaim voltak örömömben, és remélem azok is maradnak.

- Ez nemcsak a városról szól. Szól arról a közel ötvenezer emberről, akik ezt a térséget alkotják, a hét községről és a városról, szól a régióról, az országról. Azt a lendületet, azt a higgadt és bölcs emberközpontú világot szeretném a Parlamentbe vinni, melyet itt éltünk. Tudom, a választók alig több mint a fele szavazott rám. Tudom, hogy vannak sokan, akik a politikát másképp gondolják. Szeretném munkámmal bizonyítani, hogy akik mellettem álltak végig, bíztak bennem, bizalmuk nem volt hiábavaló és meg tudom szolgálni. A másképp gondolkodókat pedig szeretném meggyőzi arról, hogy ez a választás a térségnek, a régiónak, az országnak jó választás volt. Baloldali szívvel nyújtom a jobbomat mindenkinek. Köszönöm a bizalmukat.

Szirbik Imréné elérzékenyülten szólt:
- Örül az egész család, a férjem erre tette fel az egész életét, szereti a munkáját. Mi támogatjuk a háttérből. Úgy érezzük, ez a család feladata. Örülünk neki, hogy megtalálja a számítását. Az erő, egészség megvan, a többit igyekszünk biztosítani.

L. J.


<<< Vissza