<<< Vissza |
A város hozománya |
2006. május 5. |
Programok színes kavalkádját kínálta a polgármesteri hivatal kabinetirodája és a csatlakozó szervezők által rendezett Szentesi Parádé április 30-án. A már tavaly is bevált szlogen szerint Kurcán innen, Kurcán túl csalogatták a szórakozni vágyókat, az árvíz fenyegetését kicsit felejteni.
A művészeti iskolások néptánc bemutatója, az óvodák néphagyományokat ápoló tevékenysége nagy tapsot kapott, éppúgy, mint a kenyér útját bemutató produkció, de megelevenedett a híres szentesi lecsófesztivál is. A szervezők önként jelentkezőket kértek zsűrizésre. Az elfogultságot sikerült kizárni, hiszen a jelentkezők között nem csak helybeli volt. Döntésük alapján a civil szervezetek sorában a Szilver TSE standard és latin táncokat lejtő fiataljai nyertek, az oktatási intézmények legjobbjának a Klauzál Gábor Általános Iskola műsora bizonyult. A kisdiákok a szentesi zöldségtermesztés jelenét mutatták be sajátosan, melyhez az Árpád Agrár Zrt. nyújtott segítséget: öntözéses gazdálkodást, poszméheket elevenítettek meg,"exportra szállították" a szentesi zöldséget. A felvonulást a Pengető Citerazenekar lovaskocsis zenélése zárta, s egyúttal nyitotta a várva-várt lampionos menetet.
Judy a Groovehouse-ból
A vidám zenészek fogata mögött Szirbik Imre polgármesterrel, országgyűlési kép- viselővel az élen haladt a fáklyás-lampionos menet az ifjúsági park felé, s a tíz leglátványosabb lampion gazdája útközben Mihályné Terikétől, a művelődési iroda vezetőjétől strandbelépőt vehetett át. A parkszínpadon a polgármester az árvizet megfogó embereknek fejezte ki köszönetét. Mint mondta, vannak, akik még akkor este is a gátakon vigyáznak. Az ott tapasztalt összefogás ad erkölcsi alapot ahhoz, hogy nyugodtan szórakozhassanak a város lakói. Akik meg is töltötték a színpad előtti teret, s fázósan húzták össze magukon a kabátot, pedig a legendás Apostol együttes slágerei már hevítették a hűvös levegőt. A Megasztár-győztes Tóth Vera gyorsan követte az apostoli szakálláról ismert Meződi Józsefet és csapatát.
|