<<< Vissza

Új helyen az orvosi ügyelet

2006. május 5.

 

Ezentúl egy helyen, a szentesi mentőállomáson működik a felnőtt és gyermekorvosi ügyelet. A Szentes Kistérségi Többcélú Társulás a Belügyminisztérium pályázatán nyert összegből 4,5 millió forintért ügyeleti gépkocsit, 2,5 millió forintból eszközöket és műszereket vásárolt, valamint 10 millió forintból alkalmassá tette a mentőállomást a plusz orvosi feladatokra.

Az ügyelet nem csak a szentesi, hanem a derekegyházi, nagymágocsi, szegvári, árpádhalmi, eperjesi és nagytőkei betegeket is ellátja. Telefonon a 400-114-es számon lehet tájékoztatást vagy segítséget kérni az ügyeletes orvostól, illetve a 104-es segélyhívószám is használható továbbra is.

Az esti és hétvégi ügyeletet a háziorvosok látják el felváltva naponta délután 3 és másnap reggel hét óra között, illetve hétvégenként, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 24 órás ügyeletet tartanak. Ugyancsak a mentőállomáson látják el a gyermekeket hétköznap délután 3 és 5, a hét végén és ünnepnap pedig délelőtt 9-től 11 óráig. A rendelési időn kívül a gyermekorvosi ügyelet a kórház gyermekosztályán vehetik igénybe.

Talán sokan emlékeznek még arra, hogy tavaly nagy port vert fel az orvosok ügyeleti elszámolásával, -díjaival kapcsolatos ügy. Akadt némi feszültség a községekben és a városban praktizáló háziorvosok között: az utóbbiak közül csak néhányan vettek részt az éjszakai ügyeletben, melyet nehezményeztek a kisebb településeken dolgozó kollégáik. Azon a településen, ahol csak egy orvos van, ott ellehetetlenítette volna az egészet, hiszen a nap minden órájában rendelést kellett volna biztosítani. Ám az uniós szabványok szerint nem kötelezhetők arra, hogy a nap minden órájában a páciensek rendelkezésére álljanak. Szirbik Imre polgármester a hivatalos átadáson elmondta: a kistérséghez tartozó valamennyi település nem is képes eleget tenni azoknak az előírásoknak, amelyek az ügyeleti rendszer üzemeltetéséhez szükségesek.

- A város önkormányzata közel tíz esztendeje kötött szerződést a Mentőállomással - mondta a polgármester.


Az ügyeleti rendelőben: Fenyves Ernő, Szirbik Imre és dr. Simon Marianna.

- Azóta az ügyeleti ellátás a mentőszolgálaton keresztül történik. Mára, a kistérségre kibővítve, a szentesi mentőállomáson kialakult egy olyan pont, ahonnan a térség minden lakója a legjobb lehetőséget, esélyt kapja ahhoz, hogy ügyeletben, a háziorvos rendelési idején kívül szükség esetén ellátást kaphasson. A bázis egyesíti a mentőt és az ügyeleti ellátás rendszerét, hiszen egy telefonhívással mindkét segélyhely elérhető. A helyszínen szakképzett ügyeletesek döntenek arról, hogy milyen ellátási forma, mentő, vagy ügyelet kell. Ezáltal a községek is szakosított gyermek, illetve felnőtt ellátást kapnak. Kivéve Fábiánsebestyént, mivel az ottani képviselő-testület úgy döntött, hogy nem vesz részt a rendszerben. Bízom benne, hogy a gyakorlat meg fogja mutatni, ez a rendszer jól működik, s a kórház szakmai súlyával a háttérben a térség valamennyi lakója számára az egészséghez, a biztonsághoz, a gyors ellátáshoz az esélyt növeli.

A mentőszervezetet vezetője, dr. Simon Marianna elmondta, az önkormányzat 96 óta folyamatosan arra törekszik, bevonva a térség kistelepüléseit is, hogy megfelelő eszköztárral minőségi szolgáltatást tudjunk nyújtani. Jelenleg mintegy 200 négyzetméteres új komplexum került kialakításra, a régióban a második hely, ahol a központi felnőtt- és gyermekügyeleti szolgálat egy helyen működik. A tárgyi feltételek maximálisan biztosítottak, az emberek képzettek, mindezt a betegek tudják kamatoztatni. A terepjáró gépkocsit azért vásárolták a pályázaton nyert forrásból, hogy szükség esetén a várostól legtávolabbi községbe, Eperjesre, vagy a nehezen megközelíthető tanyavilágba is eljuthasson a beteghez az orvos.

- Az ember abból indul ki, hogy a betegek számára ez előnyös megoldás, a fejlődés útját szolgálja, tehát közös érdek, melyet közösen meg lehet oldani. A kórház természetesen a saját speciális helyzetéből adódóan támogatja - jelentette ki Fenyves Ernő, a Dr. Bugyi István Kórház megbízott főigazgatója.

Lovas József


<<< Vissza