<<< Vissza

Új munkahelyek, fejlesztések

2006. március 31.

 

Szirbik Imre, Lantos Sándor (tolmács), Rainer Bornemann, Bán Zsolt és Keller Ferenc a sajtótájékoztatón.

Kedvező elmozdulás következett be Szentesen a munkalehetőségek számának növekedésében. Idén jelentősen növelték a munkáslétszámot a Legrand Rt.-nél, illetve a Hungerit Zrt.-nél. A polgármesteri hivatal a regisztrált munkanélküliek foglalkoztatására pályázatokat nyújtott be, a gazdaság versenyképességének növelése érdekében - a kis- és középvállalkozókkal együttműködve - fejlesztési programot indított el az ipari parkban.
A munkahelyteremtésről, újabb munkalehetőségekről szóló, március 30-i sajtótájékoztatón Szirbik Imre polgármester két olyan vállalkozást köszöntött, amelyek véleménye szerint hosszabb ideje kötődnek a városhoz, s ami lényeges, Szentesen megtalálták a helyüket.

Keller Ferenc, a Herba Hungary Rt. ügyvezetője (egyik tulajdonosa) elmondta, hogy a cég központja valamikor Szentesen volt, ma Budapestről irányítanak. Több telephellyel rendelkeznek Magyarországon. Élelmiszeripari termékeket forgalmaznak, mellette ingatlanhasznosítás, logisztikai és vámügyi szolgáltatás szerepel a tevékenységi körükben. Szentesen gyógynövény üzleteket üzemeltetnek. 2001 óta exportálással is foglalkoznak. A cég forgalma éves szinten elérte a 11 milliárd forintot. A dolgozó létszám 220, ebből Szentesen 30 alkalmazottat foglalkoztatnak.

A Herba Hungary Rt. Szentest választotta logisztikai központjának a dél-alföldi régióban. Az ipari parkban 250 millió forintos beruházás keretében új hűtőházat, raktárakat és egyéb kiszolgáló egységeket hoznak létre. Mint hallottuk, a munkálatokhoz egy hónap múlva hozzáfognak, s azt augusztus végére szeretnék befejezni. A gasztronómiai tevékenység bővítésével várhatóan 8-10 fővel nő a dolgozói létszám.

Rainer Bornemann, a HK-Ceram Kft német tulajdonosa (Keller Ferenccel egyetemben) kijelentette, hogy vállalkozásbarát önkormányzatot találtak Szentesen, ez is segítette és segíti a fejlődésüket. A kerámiaüzem egyéves fennállása óta közel száz százalékkal növelte kapacitását.

Bán Zsolt ügyvezető elmondta, nyugat-európai cserépgyártók vásárolják a termékeiket, igényesek a minőségre és a megbízhatóságára. Nyolc fő betanításával kezdtek, majd folyamatosan bővítették a létszámot, idén a jelenlegi 40 fős létszámot év végére 60-ra kívánják emelni. Hozzátette: jó munkaerőket kaptak a térségben. Azt követően jelképes ajándékot adott át a polgármesternek, egy terméket a dolgozók aláírásával. Mint mondta: ezzel kívánják a köszönetüket kifejezni az önkormányzatnak.

Szirbik Imre megköszönve a sikeres együttműködést, emléklapot nyújtott át a gazdasági szakembereknek. Tette ezt annak elismeréseként, hogy előmozdítják a város fejlődését, és hozzájárulnak olyan körülmények kialakításához, amelyek méltán kelthetik fel a letelepedni szándékozó cégek figyelmét is.


<<< Vissza