Sokan használják a kifejezést egy ember ilyen vagy olyan, de elismerésre méltó teljesítményére, hogy az illető "nem kispályás". Valószínű, hogy kevesen tudják, hogy a kifejezés összefügg a nálunk is egyik legnépszerűbb labdajáték, a kézilabdázás fejlődésével. A kézilabdát hazánkban is nagypályán, általában a labdarúgópályákon kezdték játszani. A városi sportkönyv anyaggyűjtése kapcsán került szóba, hogy Szentesen is volt nagypályás csapat és a mai sportközpont center pályáján az 1946-os bajnoki évben előmeccsként többször láttam nagypályás kézilabdát. Gyermekkorom élménye volt, és nagyon tetszett. Valószínű ez is motivált, hogy szegedi tanítóképzős koromban, agilis testnevelő tanárom biztatására játszani kezdtem az iskola kézilabdacsapatában. A játék akkorra megváltozott. A nagypályást az 1950-es évek elejétől végleg kiszorította a mai formájában ismert "kispályás". A tanítóképzőből hazakerülve néhány Szentesen tanító volt iskolatársammal együtt 1958-ban megkerestük Hornyik Endre testnevelőtanárt, aki vállalta az edzőséget, megalakítottuk a kézilabda szakosztályt, melyet a Kinizsi Sportegyesület fogadott be. Már felnőttként kerültem kapcsolatba Eke Istvánnal, aki elmondta, hogy a háború után néhány budapesti fiatal szentesi rokonánál lakott és ők kezdeményezték a csapat megalakítását. Ehhez ő, továbbá Lupsa Miklós, Czakó János, Lóki Béla és még néhányan csatlakoztak. Emlékei szerint egy bajnoki évet játszottak. Közülük Lupsa Miklós a fővárosba kerülve NB I bajnoki évet játszottak. Közülük Lupsa Miklós a fővárosba kerülve NB I osztályú csapatban eredményesen szerepelt több mint tíz éven keresztül. Hazaköltözése után meghatározó egyénisége volt több évtizeden keresztül - amíg egészsége engedte - a szentesi kézilabda sportnak. Úgy gondolom a sportkönyvben mint történeti előzmény is egy érdekes emlék lehet. Oltyán Lajos

<<< Vissza