<<< Vissza

Közös kiállítás
Március 15-én, a Megyeházán

2006. március 10.

 
Képzőművészeti alkotások, fegyverek, dokumentumok, régészeti tárgyak állnak a Szentes város évszázadai címmel kialakított kiállítás középpontjában. A tárlat március 15-én délelőtt fél 12-kor nyílik a Megyeháza épületében. A kiállítás rendezője Labádi Lajos, a Szentesi Levéltár igazgatója.

- A járások megszűnése után, 1985-től bővült a levéltárunk, s a kialakított teremben '87-ben megnyílt állandó kiállítás Szentes város és Csongrád megye legszebb és legértékesebb dokumentumait tartalmazta - mondja a főlevéltáros. Mindez a 2004-ben elkezdődött fölújításig élt. Amikor eldöntődött, hogy a múzeum a megyeházára költözik, akkor merült fel bennünk a közös kiállítás gondolata. Úgy tervezzük, hogy értékeinket összeadva, értem ez alatt egyrészt a levéltári dokumentumokat, hiszen az 1700-as évektől Csongrád vármegye összes levéltári anyaga, a környékbeli 10-12 község iratanyaga nálunk van, a Koszta József Múzeum pedig ennek a térségnek a tárgyi emlékeit őrzi, így adott egy olyan közös kiállítás, melyben fölvonultatjuk legszebb dokumentumainkat, a korhoz kötődő legszebb tárgyi emlékeinket.

A két társintézmény közös állandó helytörténeti kiállítása közel 90 négyzetméteren áll majd, ez a régi épület valamikori három szobáját adja, amit most egybenyitottak. Mint megtudtuk, a jelenlegi anyag jó ideig helytálló tud lenni, időnként azonban lehet frissíteni a tárlatot. Nagy kihívás ez, mivel a kezdetektől sok száz évet kell összefoglalni benne - jelenti ki az igazgató, majd így folytatja:

- A kiállítás az írásbeliség kezdetével indul, történetiségében a 12-13. századtól, amikortól már Szentest is emlegetik. A várost és a megyét együtt mutatjuk be. Kitekintést adunk a régióra. Egyes korokat csak jelezni tudunk. A tematikai egységek között ott vannak a középkori emlékek, Szentes első okleveles említése 1332-ből, az első írásos emlékek, a török hódoltság időszaka, kis teret kap a Rákóczi szabadságharc. Arra törekedtünk, hogy a fő fejezettekben ráismerjenek a városra. Helyet kapnak benne a várossá válás legfontosabb szereplői, bemutatjuk az egyre népesedő település akkori életét, megjelenik a kiállításon a Károlyiak kora, az örökváltság, reformkor, benne Klauzál Gábor miniszter, a 48-49-es szabadságharc. Látványelemként itt jelennek meg a kiállítás anyagában az első figurális alakok, korhű ruhákba öltöztetett bábuk idézik majd fel az adott kor szellemét. Megjelenik a dualista korszak, a kiegyezés, az 56-os forradalom után jelzésértékkel megjelennek a közelmúlt történései.

- A két közgyűjtemény összefogásáról van szó, amikor is a dokumentumokat, a korabeli írásos anyagokat a szintén korabeli tárgyi emlékek egészítik ki. A múzeum anyagából fölvonuló használatos eszközök mellett jelen lesznek az adott korszak fegyverei, tárgyi látványelemei. Jelentős személyeket mutatunk be, portrékat híres szentesiekről. A tárlaton közel hatvan személyiség lesz látható Kiss Bálint református esperestől kezdve a Kossuth-díjas Koszta Józsefen át a nemrég elhunyt gimnáziumi tanárig, Nagyajtósi Istvánig, a Francia lovagrend tagjáig. Írók, történészek relikviáival, tárgyi emlékeivel találkozhatunk a kiállításon. Egy sarok a századfordulót idézi majd, a korabeli sétálóutca hangulatát. Az akkori Úri, ma Petőfi utcán életnagyságú pár sétál a képben. Megjelennek a kor dokumentumai is: falragaszok, plakátok hengeroszlopon.

Ez a múzeum állandó kiállításai közül az első, a többiek is folyamatosan készülnek el majd az év folyamán. Mint megtudtuk, a levéltár hivatalosan március 15-én nyílik meg.

Lovas József


<<< Vissza