|
 Református
lelkészlak (1836.) Fotók: Vígh László
A szentesi református egyház megalakulása 1543-1549 közé tehető. Az érintett
időben a határbeli földbirtokosok - Dóczi Miklós, Mágocsy Gáspár, Sövényházi
Péter, Móricz Márton stb. - példáját követve a település egész lakossága
(kb. 56 család, 400 fővel) reformátussá lett. Ettől kezdve ők használták
a régi katolikus templomot, és a szomszédságában álló parókiát.
Amint ismert, a Helytartótanács 1746 júliusában meghozott döntése értelmében,
a reformátusok által használt templomot és egyéb épületeket (iskola, paplak,
kántorlak) át kellett adni az ekkor még igen csekély számú katolikusoknak.
A szigorú parancs azonban megengedte, hogy a földesúr - báró Harruckern
Ferenc - a reformátusok részére helyet jelöljön ki új templom és harangláb
építéséhez. A szerény méretű építmény 1747 végére készült el, az akkori
városháza és az uradalmi épületek közelében (nagyjából a református nagytemplom
mai helyén).
Az egyház 1748-ban az új templom északi szomszédságában építette fel az
új parókiát, a mai lelkészlak telkén (korábban Templom köz, utóbb Kiss
Bálint u. 2.). A lakás két szobából, konyhából és tanulószobából állt.
Az akkori szokásnak megfelelően a lakóház az udvar közepére volt építve,
arccal déli irányban. A gazdasági épületek (istálló, kocsiszín, ólak,
kamrák) az udvar északi oldalán, a lakóház mögött voltak elhelyezve. A
telek nyugati részén a tanulóház állt, benne a kurátorok (egyházi gondnokok)
szobájával.
A parókia az 1760. évi tűzvész alkalmával a templommal együtt leégett,
de a régi alapokon újból felépítették. 1823-ban már annyira rossz állapotban
volt, hogy felújítása helyett új paplak építését határozták el. Két terv
is készült, de mivel az uradalomtól nem kaptak engedélyt
a téglaégetésre, az építkezést elhalasztották. A nagytemplom építése (1808-1826)
egyébként is minden pénzt felemésztett.
 A
lelkészlak tornáca
1836 tavaszán a presbitérium ismételten kimondta, hogy az elavult és
teljesen alkalmatlanná lett paplak helyett a kor követelményeinek megfelelő
lelkészlak építtessék. Szerződést kötöttek Na-varo Ferenc kőműves mesterrel,
aki a ma is álló földszintes, magas tetejű, oszlopos tornáccal ellátott,
nemesi kúriára emlékeztető épületet az év végére készítette el. Az új
parókia egy előszobából, 6 lakószobából, konyhából és pincéből állt. A
régi lakás végső, keleti szobája lett a tanu-lószoba. Az udvart kőoszlopos
kerítéssel vették körül. 1857/58 folyamán egy 10 öl hosszú és 3 öl széles
(kb. 20x6 m) melléképület és istálló épült; ugyanekkor újrafestették a
lelkészlak helyiségeit.
A ma már egyedinek számító, klasszicista stílusú műemléki épület első
lakója Kiss Bálint tudós esperesünk volt, akit számos jeles férfiú követett,
így - a teljesség igénye nélkül - Révész Imre, Filó János, Szalai István,
Futó Zoltán, Böszörményi Jenő, Imre Ernő. Az egyházi hivatás mellett valamennyien
beírták nevüket valamely tudományágba, szépirodalomba, illetve élénk közéleti
szerepvállalásukkal elnyerték a város lakóinak megbecsülését, szeretetét.
(Nevüket a belső tornácon nem ártana maradandó formában is megörökíteni.)
Labádi Lajos
|
