Az újesztendő első hónapjában a magyar történelmi egyházak hitét még gyakorló népessége intenzív imádkozásra szánta el magát. Megpróbálja a szokásos buzgalmát megkétszerezni. Erre kapott felkérést két oldalról is. A magyar katolikus püspöki kar az egész esztendőt engesztelő imaévnek szánja. Részint az 550 évvel ezelőtti nándorfehérvári diadalra hivatkozik, részint 1956-ra, mely a XX. század magyar történelmének - 50 évvel ezelőtt - igen nagy dicsőséget szerzett. De van a felkérésben ijedelem is. Ezt fejezi ki a január 1-jén felolvasott püspökkari körlevél következő mondata: "Nemzetünk nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket." Az imádkozásra hívó ökumenikus mozgalom hivatott irányítói pedig arra buzdítják az összkereszténység jövőjéért aggódó híveket, hogy január 15-én kezdjék meg azt az imahetet, mely abból táplálja reménységét, hogy Jézus úr a következő garanciát kínálta fel a benne együtt hívőknek: "Mert ahol ketten vagy hárman öszszegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük." Nyilvánvaló, hogy a két imádkoztató szándék alkalmas arra, hogy egymást kiegészítse, és ezzel felerősítse. Így nem egészen értem, hogy a gyakorlatban miért nem találtak egymásra. E pillanatban nem is próbálom ezt a "szépséghibánál" több hiányt analizálni. De arra merem kérni a kedves olvasókat, hogy tekintettel a világ, Európa és kis hazánk nem éppen rózsás kilátásaira, mindenki gondolja meg: nem volna-e érdemes imádkozni mindkét imádkoztatás szintjén? Aki nem szoktatta magát imádkozásra, próbáljon meg ezekben az időkben azonosulni Ady Endrével, s mondja vele bátran: "Hiszek hitetlenül Istenben, /Mert hinni akarok, /Mert sohase volt úgy rászorulva /Sem élő, sem halott." S, hogy e hinni akarás milyen komoly volt benne, kiderül abból, hogy még a pócsi Máriával is beszédbe elegyedett, sőt beismerte neki: "Hogy ki vagyok, ma kezdem sejteni." És ha a magyar kálvinisták büszkesége Mária színe előtt fedezte fel igazi önmagát, akkor a máriás katolikusok is jól tennék, ha ők is felfedeznék, hogy az érzelmi alapon nyugvó és csodát váró Mária-kultusz akkor lenne az igazi, ha az ő hitének tükrében megtanulnánk buzgón imádkozni a bibliai ember imáját: "Hiszek, Uram, de segíts hitetlenségemen!" Ha minden keresztény ezekben a napokban és hónapokban átélné, hogy hite majdnem hitetlenség, akkor ezt tartaná a nemzet egyik legnagyobb bajának. Ebben az esetben nagyon hitelesen tudná verni a mellét, s nagyon tudná, hogy mit értsen a Miatyánk utolsó kérésén: "De szabadíts meg minket a gonosztól!" Ebben az esetben semmi esetre sem keresné és félné a gonoszt jobbról vagy balról. Csak így lehetünk a kívánatos megváltás munkatársai. Imádkozásaink végére csak így érdemes odamondanunk az áment. Vági László

<<< Vissza