<<< Vissza

Negyvenötezer tonna gabona sorsa

2005. december 16.

 
Az egymást követő legutóbbi két esztendő rekordtermése, ezt megelőzően pedig a hazai állatállomány csökkenése és a jelenleg is tapasztalható erős kínlat a nemzetközi piacokon éles formában vetette fel a gabonatárolás problémáját Magyarországon. Az illetékes szakminisztérium és a mezőgazdasági szereplők kezdeményezésére jelentős változások következtek be: a támogatási programok keretében például 2,5 millió tonna kapacitású gabonatároló épül folyamatosan az országban, nem egy új létesítményt már át is adtak, pontosabban használatba vettek.

Néhány napja már teljesíti feladatát Szentesen is a három új modern tárolótömb az Árpád Agrár Rt., a Kórógymenti Szövetkezet és a Gabonaszövetkezet területén. Valamennyi tárolóhoz egyenként hat torony tartozik, ezek összesen 45 ezer tonna gabonát képesek befogadni. A KITE és más szervezetek által kialakított szintén új tárolókat is beszámítva Szentes és közvetlen térsége most már 70 ezer tonna gabonatároló kapacitással rendelkezik, és ez kiváló lehetőség a termények minőségének, biztonságának és piacképes értékesítésének védelmére, illetve megőrzésére. Az új beruházásokhoz kapcsolódó hír, hogy például a Szentesi Gazdaszövetkezet szárítóüzemet is létesít jövőre a termelés, tárolás és piac érdekében.

Jó hír a gabonatermelőknek, hogy bővül az exportálás lehetősége, továbbá a baromfinál és sertésnél megfordulni látszik a csökkenési tendencia, és ez megállt a szarvasmarha ágazatban.

Ugyanakkor az erre a célra alkalmas gabonafélék felhasználása növekedni fog az úgynevezett bioenergia előállításában is.

December 1-jén három (15 ezer tonna befogadására képes) új gabonatárolót avattak fel három szentesi szövetkezetnél. Az agrárüzemek Avop-pályázaton nyert támogatásból és saját forrásból valósították meg a beruházást, mely mintegy 700 millió forintba kerültek.

A tárolókat Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium előző vezetője, Németh Imre és Benedek Fülöp, a szaktárca közigazgatási államtitkára avatta fel. A szövetkezeti vezetők ezzel a gesztussal kívánták elismerni Németh Imre munkásságát, melynek köszönhetően az országban 2,5 millió tonna gabona tárolására alkalmas komplexumok létesültek.


<<< Vissza