<<< Vissza

Követésre méltó művész-tanár
100 éve született Terney Béla

2005. december 16.

 
Mi voltunk az utolsó évfolyam a gimnáziumban, akiket 1971-ben még tanított Terney tanár úr, azaz Béla bácsi. Hisz így szólította őt mindenki, kollégái és tanítványai egyaránt. Kezdetben csak annyit tudtunk róla, hogy nemrég még ő volt az iskolaigazgató, s most nyugdíjasként óraadó. Művészettörténetet tanított, rendkívül lebilincselő, érdekfeszítő módon.

Az egyébként örökmozgó, hangoskodó nagykamaszok az ő óráin "megszelídültek", elég volt megjelennie a teremben. Egy-egy műalkotásról, épületről, vagy híresebb mesterről úgy tudott mesélni, hogy felébresztette a vágyunkat a még több ismeretre. Halálakor néma felállással tisztelegtünk emlékének, de csak évekkel, évtizedekkel később tudatosult bennünk, hogy vajában kitől búcsúztunk 1972-ben.

A gimnázium évkönyvében dr. Bakó Károly ismertette Terney Béla életrajzát. Eszerint Orosházán született 1905. december 12-én. Édesapja pénzügyi főtisztviselő volt. 1924-ben érettségizett a békési református főgimnáziumban, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1928-ban középiskolai rajztanári oklevelet szerzett. Visszakerült Békésre, ahol előbb a gimnáziumban, majd az iparos tanonciskolában és a polgári iskolában volt óradíjas rajztanár.

1937-1940 között a mező-berényi, békéscsabai és a szegedi polgári fiúiskolákban tanított. 1941-ben a szenttamási polgári iskolához nevezték ki megbízott igazgatónak, 1943-ban pedig az újvidéki polgári fiúiskola igazgatója lett. A kényszerű katonai szolgálat letöltése után került Szentesre.

Még Mezőberényben ismerkedett meg későbbi feleségével, Paulinyi Margittal, aki a szentesi polgári leányiskola tanára, majd a leánykollégium igazgatója volt. Házasságukból született a fiatalon elhunyt tehetséges építészmérnök-tervező, Terney László (1947-1998) városi főépítész.

Terney Béla 1946-ban a szentesi polgári fiúiskola rajztanára lett, majd 1947-ben kinevezték a Horváth Mihály Gimnázium tanárává, egyben helyettes igazgatójává. Tantárgyai: az ábrázoló geometria és a művészettörténet. 1961-től 1966 nyaráig - nyugalomba vonulásáig - ő volt a rangos tanintézet igazgatója. Óraadóként 1972. január 27-én bekövetkezett haláláig a gimnázium munkatársa maradt.

Pedagógiai munkája mellett festőművészi pályája rejtőzködő volt, látványos sikerek nem kísérték életművét. Mesterségbeli tudását állandó rajzolással fejlesztette, ezt bizonyítja közel háromszáz forma-, téma- és színvázlata. A Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalant vallotta mesterének. Művészetének fő témája az ember és a természet, de készített mesekönyv-illusztrációkat is. Szentes egyházművészetét is gazdagította: a Szent Anna templom apszisára 1949-ben megfestette a Magyar Szentek hódolata című seccóját. Két alkalommal részt vett a Csongrád megyei képzőművészek kiállításán.

A tanárról és az emberről az egykori kollégák és régebbi tanítványai vallhatnak a leghitelesebben. Béla bácsi temetésén ezt meg is tették. Gidófalvy György ny. gimnáziumi igazgató az alábbiakat emelte ki: "Terney Béla, a kivételesen képzett pedagógus, aki ígéretes festőművészi pályáját cserélte fel a tanári katedrával; akinek szavai nyomán az ábrázoló geometria holt egyenesei, vonalai életre keltek, s szinte észrevétlen lopták be magukat tanítványai értelmébe és emlékezetébe; akinek beszéde mindig halk és csendes volt, de sodróvá, magával ragadóvá, nemes pátosztól fűtötté vált mindahányszor, mikor az egyetemes emberi művészet alkotásairól ily utolérhetetlenül magyarázott, és oly egyszerűen és mindenki számára hozzáférhetően mutatta meg: mi a szép a világban."

A tanártárs és barát, Nagyajtósi István így fogalmazott: "Nem érzem a kötelező búcsúztatók kötelező túlzásai egyikének, ha azt mondom: Terney Béla megközelítette a régi görög filozófusok eszményét, amely az embertől a szép és a jó ötvözetét várta el."

Az egykori diákok értékítéletét Bucsány György öntötte szavakba örök érvény-nyel: "Nagy műveltségét, szaktárgyainak tudós tanárát, szerénységét, szelíd emberségét már diákszemmel jól láttuk. Neki sohasem kellett hangos szóval fegyelmezni. Magyarázata tiszteletet parancsolt, figyelmet ébresztett. Ahogy az egészet részeire szedte, majd a részeket ismét egésszé egyesítette, ahogy a bonyolultnak és kuszának látszó ismereteket egyszerűvé, pedánsan rendezetté, könnyen érthetővé tette, ahogy a műalkotás rejtett szépségeit megláttatta velünk: az a tanári hivatás művészi fokon való gyakorlása volt... Zavarba hozó, közvetlen udvariassággal érintkezett velünk, tanítványaival. Figyelme, segítőkészsége kiapadhatatlan forrásból: emberszeretetéből táplálkozott."

Az elmondottak alapján talán nem véletlen, hogy a szentesi középiskolai kollégium 1994-ben Terney Bélát választotta névadóul, s azóta is méltó módon ápolja és őrzi a népszerű művésztanár emlékét.

Labádi Lajos


<<< Vissza