Szatmári Nagy Szilvia A Dózsa-házban délutánonként megtelik a parkett a Szilver Táncsport Egyesület edzésein. Az 51 versenytáncos pár mellett sokan táncolnak még a klubban, nem csak szentesiek: Szatmári-Nagy Szilvia klubjának kiváló ajánlólevél, az, hogy az ország legeredményesebb táncegyesülete. A teremben ott a két véglet: a kezdők között az első osztályos Zoli fia ismerkedik a lépésekkel, mozdulatait László Csaba tizennyolcszoros magyar bajnok finomítja. A Városért-emlékéremmel kitüntetett Szilvia versenytáncos volt maga is, de tanítani egészen más. - Mindig testnevelőtanár szerettem volna lenni, de amikor jelentkeztem volna a főiskolára, volt egy karambolom - ezzel a meglepő mondattal kezdte az emlékezést. Súlyos baleset volt, elvágta az utamat, egy évig a felemáskorlátra sem tudtam felmenni. Akkor indult a társastánc-tanári képzés, s egy táncpedagógus, Peczárszky Katalin indíttatására elmentem a felvételire, bár nem hittem, hogy sikerül. Nagy volt a túljelentkezés, négyévenként indult ilyen képzés. Mégis sikerült, de az első években nem is gondoltam, hogy én majd nagy versenytáncosokat fogok oktatni. Egy kisebb tánciskolám volt 1992-ben, s a gyerekek szóltak, hogy a másik városi klubban versenyezni is lehet, s ha én nem adok lehetőséget erre, átmennek oda. Ekkor én is utánanéztem, hogyan kell versenyeztetni. Amikor az első versenyről úgy jöttünk haza, hogy minden párosom utolsó lett, azt gondoltam: csak egyszer megérjem, hogy legyen egy döntősöm. Ám, ahogy belekóstol az ember a sikerekbe, egyre többre vágyik. Bízni kezdtem abban, hogy érdemben bele tudunk szólni a hazai táncéletbe. - Nem is vágyott el a későbbiekben Szentesről? - Sok városban tanítottam, Szentesen nem is nagyon ismertek el az elején. Kunszentmártonban és környékén kezdtem, sőt Csongrádon is hamarabb volt iskolám, mint Szentesen. Csak ezután merészkedtem ide. Nehéz volt olyan városban próbálkozni, ahol már létezett egy klub. Ahogy jöttek a sikerek, jöttek az ajánlatok is, még külföldi lehetőség is, de mindig hangsúlyoztam: nem akarok elmenni innen. - Sportszervezőként is sikeres, komoly versenyeket rendezett a városban. - Olyan versenyt érdemes szervezni, amiben saját sikert remélünk, én azt el sem tudnám képzelni, hogy egy helyi versenyen ne a saját táncosaim álljanak a dobogón, akár annak legfelső fokán. Ez még nagyobb büszkeség nekik és a városnak is. - Erre ebben a hónapban is remek lehetőség kínálkozik. - Igen, s remélem, mindkét kategóriában, ugyanis november 26-án a Peczárszky Katalin-emlékére tíz-tánc ranglista - és junior II. standard versenyt rendezünk. - Fáradhatatlannak tűnik, pedig már felnőtt tanítványai is segítségére vannak. - Az egyesület mozgatórugója én vagyok, de igazából már a tanítványaim tanítanak. Jelenleg tíz tanár van, akik a kezeim közül kerültek ki. Együtt örülünk minden sikernek. - Mi motiválja még? - A piramis teteje a László Csaba-Szögi Szilvia páros, ha ők előrébb tudnának kerülni a világ élvonalában, az az egész magyar táncsportnak jót tenne. Két szentesi páros, Csabáék és a Páli-testvérek képviselik az országot most is világbajnokságokon, ezen a hétvégén a standard- egy hét múlva pedig a tíztánc vb-n. Nagy fájdalom, hogy nem tarthatok velük, de nyáron született meg második kisfiam, Csanád, s mellette a helyem. - Hogyan érintette a városi kitüntetés? - Meglepett, azt gondoltam, ilyen kitüntetést csak ötven év felett kapnak. - Pedig néhány éve László Csaba akkori párjával, Németh Anikóval már részesült benne. - Soha nem voltam irigy, ha ők kaptak elismerést, hogy én vajon miért nem. Most anyukám volt a legbüszkébb. Darók József

<<< Vissza